Gázai palesztin vezetőre mért légicsapást Izrael

Vágólapra másolva!
Az izraeli légierő célzott támadással megölte az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet egyik katonai vezetőjét. A férfi feltehetően a Dél-Izrael elleni rakétatámadásokat irányította a Gázai övezetben.
Vágólapra másolva!

Izraeli légitámadásban életét vesztette az Iszlám Dzsihád egyik fontos katonai vezetője szerda este a Gázai övezet északi részén - közölte egybehangzóan a palesztin radikális szervezet és az izraeli hadsereg. Az Iszlám Dzsihád közleménye szerint a halálos áldozat a szervezet fegyveres szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak az egyik fontos vezetője volt. A férfi megsebesült a légicsapásban, és később meghalt.

Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette: a támadás kiszemelt célpontja a férfi volt, aki életét vesztette a légicsapás következtében. A Tízes Csatorna izraeli tévécsatorna jelentése szerint a légicsapásban megölt férfi irányította a Gázai övezet északi részéből izraeli terület ellen irányuló palesztin rakétatámadásokat. Palesztin kórházi források szerint a támadásban súlyosan megsebesült a katonai vezető helyettese.

A Gázai övezetből indított rakétatámadások a január 18-án életbe lépett tűzszünet ellenére folytatódnak Izrael déli területei ellen. Az épp a rakétatámadások miatt, december végén, január elején lezajlott izraeli offenzíva során több mint 1300 palesztin halt meg három hét alatt a Gázai övezetben.