Újraválasztották Kim Dzsong Ilt

Vágólapra másolva!
A szavazókör minden választója Kim Dzsong Il észak-koreai diktátorra adta le voksát a parlamenti választáson, így egyhangúlag ismét képviselőnek választották. Hétfőn teszik közzé a szavazás eredményét, amelyből az is kiderül, hogy a vezető utódjának szánt, legkisebbik fia bekerült-e a népi gyűlés tagjai közé.
Vágólapra másolva!

Szavazókörzetében egyhangúlag ismét képviselőnek választották Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt a parlamenti választásokon. A 333-as szavazókörzetben az összes választó Kimre adta voksát, és ezzel ismét kifejezésre juttatta "megingathatatlan elszántságát, hogy kész az államfő önfeláldozó védelmére" - ismertette hétfőn a KCNA hivatalos hírügynökség a választás első eredményeit.

Számos megfigyelő az utódlás szempontjából nagy jelentőséget tulajdonított a vasárnapi szavazásnak, és leginkább arra volt kíváncsi, hogy bekerül-e a Legfelsőbb Népi Gyűlés tagjai közé Kim Dzsong Un, az észak-koreai vezető legkisebb fia. Őt tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a 67 éves diktátor örökébe lépjen. A parlamenti képviselőség ugródeszka lehet magasabb posztok betöltéséhez - közölték elemzők.

Az állami média hétfőn este ismertette a képviselők névsorát, és ebben nem szerepel Kim egyik fiának neve sem. Ez nem azt jelenti, hogy a szavazók nem választották meg őket, hanem azt, hogy a hatalom nem is jelölte a fiúkat. Minden választókörzetben csak egyetlen jelölt volt, akit az állampárt, az 1945-ben alapított Koreai Munkapárt szemelt ki. Egyes elemzők szerint a Kim-fiúk kihagyása a jelöltek közül semmiképpen sem értelmezhető úgy, hogy a legifjabb, 26 éves Kim-fiú lekerült ezzel az esélyes utódjelöltek listájáról.

A mostani parlamenti választás tavaly augusztusban lett volna esedékes, de megtartását minden indoklás nélkül elhalasztották. Akkoriban olyan hírek terjedtek el, hogy Kim Dzsong Ilt szélütés érte, ezt alátámasztotta, hogy a vezető hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől. Azóta úgy tűnik, Kim Dzsong Il felépült, de az utód személyéről továbbra is folynak a találgatások. Az a híresztelés, miszerint az észak-koreai vezető három gyermekének egyikét fogja megnevezni utódjaként, azért tartja magát, mert a hatalmat ő is apjától, az országot alapító Kim Ir Szentől örökölte meg.

A 687 fős Legfelsőbb Népi Gyűlést öt évre választják, de lényegében csak - évente egyszer vagy kétszer - jóváhagyja a kormány döntéseit. Választásra minden 17. életévét betöltött észak-koreai állampolgár jogosult, szavazókörönként egy jelölt indult, akit az állampárt, az 1945-ben alapított Koreai Munkapárt választott ki. A szavazás végleges eredményeit hétfőn teszik közzé.