Olajszőkítő szakadárok dúlják fel az északír békét

Vágólapra másolva!
Egy rendőrt és két katonát öltek meg az utóbbi napokban északír szeparatista szervezetek. Az országrészben évek óta nem voltak ilyen gyilkosságok, bár kísérletek akadtak. A támadások elkövetői a mára megbékélt Ír Köztársasági Hadseregről (IRA) régen leszakadt kisebb csoportok, amelyeknek a terrorizmus mellett fő profiljuk a drogkereskedelem a cigarettacsempészet és az olajszőkítés.
Vágólapra másolva!

Összehangolhatták támadásukat a rendőrök szerint azok a szakadár északír katolikus csoportok, amelyek három embert gyilkoltak meg három nap alatt Észak-Írországban. Aggasztónak tartják, hogy a két katona és egy rendőr halálát okozó támadásokban feltehetően új, a korábbiaknál jóval modernebb fegyvereket használtak. A két katonát vasárnap, a rendőrt hétfőn gyilkolták meg. Mindkét támadást az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) egy-egy szakadár csoportja vállalta magára. A rendőrgyilkosság miatt a hatóságok már őrizetbe vettek két embert.

"Hitszegők"

A brit kormány aggódva várta, hogyan reagálnak a gyilkosságokra a katolikusokkal korábban véres leszámolásokba bonyolódó protestáns félkatonai szervezetek. Az Ulsteri Önkéntes Erő (UVF) vezetése hétfőn össze is ült - még a rendőr meggyilkolása előtt -, de úgy döntöttek, egyelőre tartják magukat a tűzszünethez. A támadásokat ugyanakkor élesen elítélte a katolikus Sinn Fein, az IRA politikai szárnya, hitszegőknek nevezve a támadókat. Martin McGuiness egykori IRA-parancsnok, Sir Hugh Orde északír rendőrfőnök és Peter Robinson északír főminiszter, a protestáns DUP elnöke együtt kérték együttműködésre a lakosságot a tettesek kézre kerítésében.

Az ír sziget egyesítéséért, illetve a brit fennhatóságért évszázadok óta folyik a küzdelem. A konfliktus elsősorban a térség katolikus és protestáns közösségeit osztja meg, utóbbiak szerint a területet Írországhoz kell csatolni, előbbiek maradnának brit fennhatóság alatt. Az erőszakos cselekmények - lövöldözések, bombamerényletek - az 1960-as években szaporodtak el, azóta körülbelül 3600 ember vesztette életét a konfliktusban.

A tartományban hivatalosan két éve béke van, miután a katolikus Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) felhagyott az erőszakkal. Az IRA és a britekhez hű csoportok közötti fegyverszünetet követően 1998-ban a nagypénteki megállapodás nyitott utat a helyzet békés rendezése felé. 2007-ben - korábban elképzelhetetlen módon - közös kormányt alakított az eredetileg szeparatista Sinn Fein és az unionista Demokratikus Szövetségi Párt (DUP). Az ír főminiszter a DUP tagja, első helyettese pedig egy egykori IRA-harcos.

Forrás: AFP

Szakadár csoportok

A szeparatista fegyveresek csoportját azonban megosztotta a békefolyamat, melynek során több kisebb csapat is levált az IRA-ról, akik ellenezik a megegyezést. A hétvégén katonákat meggyilkoló Real IRA (RIRA), még 1997-ben szakadt el az IRA-tól, a vezetője Michael McKevitt, az IRA egykori igazgatósági tagja volt. A szervezet követte el a konfliktus egyik legvéresebb merényletét Omaghban 1998-ban. Az autóbombás robbantásban 26 ember vesztette életét, ami jelentősen rontotta a csoport addig sem jelentős támogatottságát.

Azóta számos merényletet és merényletkísérletet hajtottak végre, és ugyan több tagját letartóztatták (vezetője jelenleg 20 éves börtönbüntetését tölti), a csoport továbbra is aktív. Az ír-brit Független Megfigyelő Bizottság (IMC) tavaly novemberi jelentésében azt írja a szervezetről, hogy próbálkozik új tagok toborzásával, de kevés sikerrel. A csoport a terrortámadásokon kívül számos bűncselekményben is érdekelt: ilyen a csempészet (főleg cigaretta), az olajszőkítés, a rablás, a drogkereskedelem.

A Continuity IRA (CIRA) náluk is korábban, 1986-ban szakadt el az IRA-tól. Akkor az okozott törést az IRA-n belül, hogy a szervezet - és politikai szárnya - jelölteket indított az ír parlamenti választásokon. A szakadárok ellenezték ezt, ezért új pártot alapítottak, a Republikánus Sinn Feint. A CIRA ennek a pártnak a katonai szárnya, amelyet azonban a politikai szervezet tagad. A CIRA sokáig passzív volt, 1996-ban azonban felrobbantottak egy szállodát. Az IMC szerint szokásos stratégiájuk a rendőrök csapdába csalása, de a CIRA tagjai is foglalkoznak drogkereskedelemmel, emberrablásokkal, csempészettel, olajszőkítéssel.

Az Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereget (INLA) 1975-ben alapították, ugyancsak az IRA egy tűzszünet miatt csalódott tagjai. Fegyveresei rendszeresen bonyolódtak véres belharcokba. Februárban egy drogdíler meggyilkolását vállalták magukra. Ezt a szakadár csoportot tekintik a legkevésbé aktívnak. Tevékenysége javarészt szervezett bűnözéshez kapcsolódik.

Forrás: EPA

Az Óglaigh na hÉireann (körülbelül: Írország katonái, ez a hivatalos ír hadsereg elnevezlése is) 2006-ban szakadt le a CIRA-ról. Tavaly egy rablást követtek el tagjai, amelyek között állítólag az IRA legtapasztaltabb emberei is megtalálhatók.

Az IMC szerint az összes csoport komoly fenyegetést jelent, bár az utóbbi időkben tapasztalható nagyobb aktivitásuk okát csak találgatni lehet. A bizottság ezt annak tudja be, hogy lassan halad az északír igazságszolgáltatás, illetve a rendőrség átalakítása, és az ebből fakadó társadalmi elégedetlenséget igyekeznek kihasználni, de céljuk lehet az északír rendőrség munkájának ellehetetlenítése is.