Teherhajók ütköztek a japán partoknál: 16 ember eltűnt

Vágólapra másolva!
Egy dél-koreai és egy indonéz tehethajó ütközött össze Japán vizeken: az egyik hajó valószínűleg elsüllyedt. A mentőalakulatok nafgy erőkkel keresik a túlélőket, a japán parti őrség szerint 16 tengerész eltűnt.
Vágólapra másolva!

Összeütközött két teherhajó kedd hajnalban Japán keleti partjainál; a baleset következtében nyoma veszett 16 tengerésznek - közölte a japán parti őrség. Egy dél-koreai és egy panamai felségjelű hajó ütközött egymásnak az Idzu-szigetek térségében, Tokiótól 120 kilométerre délre.

Lehetséges, hogy a dél-koreai hajó elsüllyedt az ütközés következtében - mondta egy japán illetékes. A parti őrség közölte, hogy csak egy üres mentőcsónakot talált a baleset helyszínétől nem messze, de folytatja a kutatást az eltűnt tengerészek után. A dél-koreai hajó acélt szállított Japánból Dél-Koreába, 16 fős személyzettel, hét dél-koreai és kilenc indonéziai matrózzal a fedélzetén.

Hat hajóval és három helikopterrel folyik a keresés. A tájékoztatás szerint a balesetben a panamai hajó is megsérült, de tudta folytatni útját.