Iraki al-Kaida: megtévesztés az amerikai csapatkivonás

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának feltételezett vezetője élesen bírálta és "megtévesztésnek" nevezte az Irakban állomásozó amerikai csapatok kivonási tervét. Egyúttal újabb támadásokra szólított fel egy hangfelvétel szerint. Abu Omar al-Bagdadi közölte: "Amit a megszállók vezetője bejelentett, csupán az imperialista megtévesztés újabb példája. (...) Azt remélik, hogy az ostobák, a gyengeelméjűek majd elfogadják, hogy még három éven keresztül megszállva tartják és megalázzák az országunkat" - hallható a felvételen, amelynek hitelességét egyelőre nem erősítették meg. Barack Obama amerikai elnök bejelentette: 2010 augusztus végéig kivonja az amerikai egységek nagy részét Irakból, és csak néhány tízezer katona marad az országban 2011. december 31-ig.