Kaviárral csábítja a nyugdíjasokat Kijev polgármestere

Vágólapra másolva!
Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő Kijev dúsgazdag polgármestere, akinek emiatt többen a józan ítélőképességét is vitatják. Ezúttal kaviárral szeretné állami gondozásba csábítani az idős embereket, hogy aztán kiadhassa a lakásaikat. A kijeviek 71 százaléka elégedetlen a bankárból lett politikussal egy februári felmérés szerint.
Vágólapra másolva!

Elmeorvosi vizsgálatra akarják beutaltatni Kijev polgármesterét Ukrajna parlamenti képviselői - írja az Ananova hírügynökségre hivatkozva az MTI. Leonyid Csernoveckij ugyanis kaviárral és ananásszal akarja idősotthonokba csábítani az öregeket. A polgármester azért szeretne minél több idős embert állami gondozásban tudni, hogy lakásaikat bérbe adathassa.

Nem ez az első vihart kiváltó ötlete a politikusnak. Korábban lemezen akarta kiadatni a saját dalait, de van egy olyan terve is, hogy tombolán tervezi kisorsolni csókjait, öleléseit.

A parlamenti képviselők mellett a kijeviek is egyre inkább kritizálják Csernoveckijt. "Aki azt hiszi, hogy az öregek, akik évtizedek óta élnek ugyanabban a lakásban, megszokott világukból készek kiköltözni, mert egy kis déligyümölcsöt és kaviárt ígérnek nekik, az sültbolond" - mondta az ukrán sajtónak egy kijevi lakos.

Csernoveckijt, az egyik legnagyobb ukrán bank volt főnökét 2008 májusában választották újra előrehozott polgármester-választáson, amelyet a parlament a főváros telkeinek osztogatását övező botrányok miatt írt ki. Ezekben ő is szerepelt, ám az 57 éves, luxusautókon - Maybachon, Rolls-Royce-on - közlekedő politikust újraválasztották a "bábuskák", a polgármesteri hivatal támogatásából részesülő idős, szegény asszonyok szavazatainak köszönhetően.

Csernoveckij ötleteinek többsége viszont korántsem nyerte el a kijeviek tetszését: 71 százalékuk elégedetlen vele egy februári felmérés szerint. Arra nem tért ki az Ananova hírügynökség, hogy a parlament hivatalosan valóban kezdeményez-e valamit a kijevi polgármesterrel szemben.