Vágólapra másolva!
Emberölésben is bűnösnek találta az esküdtszék az amstetteni rémként ismertté vált Josef Fritzlt, így a bíróság elétfogytiglani börtönre ítélte. Mivel senki nem fellebbez, az ítélet jogerős. A saját lányának gyerekeket nemző férfi az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét.
Vágólapra másolva!

Életfogytiglani börtönre ítélte csütörtökön délután a St. Pölten-i tartományi bíróság az amsetteni rémként ismertté vált Josef Fritzlt, miután az esküdszék egyhangúlag bűnösnek mondta ki mulasztással elkövetett emberölés bűntettében és a többi vádpontban is: rabszolgatartásban, személyes szabadság korlátozásában, nemi erőszakban, vérfertőzésben és kényszerítésben. Az ítélet jogerős, miután a vádlott és az ügyész is elfogadta azt.

Az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint Fritzl a bíró kérdésére határozott hangon azt mondta: "Elfogadom az ítéletet." Andrea Humer bíró még kétszer kérdezett rá, hogy az elítélt megértette-e az az ítéletet és annak következményeit, és Fritzl mindkétszer igennel válaszolt. A férfi visszautasította azt a lehetőséget is, hogy konzultáljon az ügyvédjével.

Fritzl 24 éven át tartotta fogva amstetteni házuk pincéjében lányát, akit vérfertőző viszonyra kényszerített és akinek hét gyermeket nemzett. Közülük egy nem sokkal a születése után meghalt, mert nem kapott orvosi ellátást. A vádlott korábban, az utolsó szó jogán azt mondta: "Teljes szívemből bánom, amit a családommal tettem. Sajnos nem tudom jóvátenni."

Délelőtti vádbeszédében Christiane Burkheiser államügyész a legsúlyosabb, életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte. Ezt az osztrák törvények szerint csak emberölés miatt lehet kiróni. Bár Fritzl ügyvédje, Rudolf Mayer védőbeszédében azt mondta, a csecsemő halálát nem lehet felróni a vádlottnak - hiszen nem volt végig a pincében abban a 66 órában, amíg a vád szerint a gyermek életben volt - a vádlott már szerdán bűnösnek vallotta magát az összes vádpontban, így a mulasztással megvalósított emberölésben is.