Koalícióra léphet a bal- és a jobboldal Izraelben

Vágólapra másolva!
Megállapodást kötött egymással Izraelben a jobboldali Likud és a baloldali Munkapárt arról, hogy koalícióra lépnének egymással. Ezzel meglenne az államfő által kormányalakításra felkért Likud-párti Benjamin Netanjahu kormánytöbbsége az izraeli parlamentben. A megállapodásra a kérdésben megosztott Munkapárt tagjainak is rá kell bólintaniuk.
Vágólapra másolva!

Előzetes megállapodást kötött egymással egy jövőbeli koalícióról Benjamin Netanjahu jobboldali izraeli miniszterelnök-jelölt és Ehud Barak, a balközép Munkapárt vezetője - jelentette be az izraeli katonai rádió. Barak pártja megosztott a kérdésben, a tagok hamarosan szavaznak arról, hogy belépjenek-e a jobboldali pártok által alakított koalícióba.

Netanjahu korábban már koalícióra lépett a szélsőjobboldali Jiszráél Bejtenuval és az ortodox Sasz párttal. A február 10-én tartott előre hozott választásokig kormányzó mérsékelten jobboldali Kadima eddig elutasította a szövetséget. A pártjával a választáson második helyet elért, de Simon Peresz államfő által mégis kormányalakításra felkért Netanjahunak április 3-ig van ideje, hogy összehozza a kormányképes koalíciót.

Barak védelmi miniszter volt a Kadima-kormány idején, és posztját a Likud vezetése alatt is megtartaná. A megegyezés értelmében a Munkapárt öt miniszteri posztot kapna, az új kormány elkötelezné magát a palesztinokkal való tárgyalások folytatása mellett, és elismerné a korábbi megegyezéseket, illetve azon lenne, hogy megszüntesse a ciszjordániai illegális betelepülést. A Munkapárttal együtt 66 fős többséget szerezhetne Netanjahu koalíciós kormánya a 120 tagú Kneszetben. A két párt a közös kormányalakítás érdekében hajlandó felülemelkedni a köztük a külön palesztin és zsidó állam megteremtésének ügyében fennálló ellentéteken is.