Japán fenyegető rakéták lelövésére készül

Vágólapra másolva!
Riadókészültségbe helyezték a japán hadsereget, mivel Japán attól tart, hogy Észak-Korea rakétakísérletre készül. A tokiói kormány elrendelte, hogy meg kell semmisíteni minden olyan rakétát, amely veszélyt jelenthet Japánra.
Vágólapra másolva!

A japán kormány pénteken utasította a hadvezetését, hogy semmisítsen meg minden olyan rakétát vagy rakétaszármazékot, amely veszélyes lehet a szigetország területére.Hamada Jaszukadzu védelmi miniszter közölte: a kormány a nemzetbiztonsági tanács ülésén hozta meg ezt a döntést.

Japánt aggódik amiatt, hogy szerinte Észak-Korea nagy valószínűséggel egy Taepodong-2 típusú, nagy hatótávolságú
ballisztikus rakéta kilövésére készül. A hordozóeszköz röppályája a szigetország fölött ívelhet át. Hírszerzési források szerint a rakéta már az indítóállásban vár a kilövésre. Phenjan korábban közölte ugyan, hogy április elején egy békés célú műholdat akar pályára állítani, de katonai elemzők attól tartanak, hogy Észak-Korea újabb fegyverkísérletre készül.

A tokiói kormány döntése nyomán riadókészültségbe helyezték a japán hadsereg egységeit. A várható észak-koreai rakétakísérlet miatt az amerikai hadiflotta is kivezényelt a Japán körüli vizekre rakétaelhárító rendszerrel felszerelt két torpedórombolót.

Észak-Korea 1998 nyarán már kisebb nemzetközi válságot robbantott ki azzal, hogy elindított egy nagy hatótávolságú, Taepodong-1 típusú "műholdhordozó" rakétát, amely átrepült Japán fő szigete felett. A rakétakísérlet után Japán amerikai segítséggel rakétavédelmi pajzsot épített ki.