[origo] nagyvilág>
Több mint 150 halott az olaszországi földrengésben
[origo]|2009. 04. 06., 5:57|Utolsó módosítás:2009. 04. 07., 9:12|Legkevesebb 150 ember meghalt, 40 pedig eltűnt a hétfő hajnali olaszországi földrengésben. A földmozgást Rómában is érezni lehetett, pedig a rengés központja 95 kilométerre, L'Aquila nevű város közelében volt. A Repubblica szerint gyakorlatilag egész falvak dőltek romba, százezer ember földönfutóvá vált.

Ajánlat
KÉPGALÉRIA
Videó
JÁTSSZ ONLINE!
Legalább százötven halálos áldozata van a hajnali közép-olaszországi földrengésnek, írta a BBC az olasz sajtóra hivatkozva hétfő este. Negyven ember eltűnt, a tűzoltók összesen hatvan embert menekítettek ki élve a romok alól. A sérültek száma az olasz lap szerint eléri az 1500-at.
A földrengés hétfőre virradóra, fél 4 körül történt Abruzzo tartományban, Rómától 95 kilométerre. A Corriere szerint a rengés a Richter-skála szerint 5,8-as erősségű volt, az amerikai földtani intézet azonban 6,3-as rengést jelentett. A földmozgást Rómában is érezni lehetett.
A Repubblica szerint a rengéshez legközelebbi nagyvárosban, L'Aquilában több ezer ház megrongálódott, a Repubblica szerint 50 százalékuk megrongálódott. Néhány környező faluban súlyos pusztítást végzett a földrengés, 10-15 ezer épület dőlt össze vagy rongálódott, több ezren elveszítették otthonukat - közölte a polgári védelem illetékese a BBC-vel. A katasztrófa Castelnuovo környékén volt a legsúlyosabb. Egy egyetemi kollégium egy része (az AP szerint itt hat diák rekedt a romok alatt), egy templomtorony és számos lakóház is összedőlt. A szemtanúk beszámolóit itt olvashatja.
"A helyzet drámai, ez a legszörnyűbb tragédia az ezredforduló óta" - jellemezte a helyzetet Guido Bertolaso, a Polgári Védelem vezetője az AP-nek. Massimo Cialente, a 73 ezres L'Aquila polgármestere szerint a környéken mintegy 100 ezer ember hagyta el az otthonát - többek között a súlyos károkat szenvedett történelmi belvárosban. A BBC szerint 40-50 ezer ember, a Repubblica beszámolója szerint százezren váltak hajléktalanná.
L'Aquila jelentős szerint estére valóságos fantomvárossá vált. A polgári védelem egyik helyi illetékese szerint a lakosok egy része önként elhagyta otthonát, mások a hatóságok ösztönzésére tették ugyanazt, mert számos épület veszélyessé vált. Így azután - mint mondta - a város történelmi központjának nagy része elnéptelenedett. A BBC riportere hétfő késő este azt látta, amint a hasukat átkarolva húzzák ki a túlélőket a romok közül, míg mások a sportpályákra felvert sátrakban tértek nyugovóra.
Az Amerikai Földtani Intézet egy 4,8-es erősségű utórengést jelentett a térségből. A földmozgást néhány kisebb erejű - 3,5 és 3,9-es erősségű - rengés előzte meg vasárnap a késő esti, majd a hétfő kora hajnali órákban.

További képekért kattintson a fotóra!
Közép-Olaszország több városában, köztük a fővárosban is érezni lehetett a rengést. Rómában az álmukból felriadt emberek több helyen kiszaladtak az utcákra. Helyiek szerint a bútorok rázkódni kezdtek a lakásokban és az autóriasztók is bekapcsoltak a rengés miatt.
A katasztrófa miatt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök rendkívüli állapotot hirdetett és elhalasztotta moszkvai utazását.
Hétfő délelőtti információk szerint nincs magyar áldozata az olaszországi földrengésnek - mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI-nek. A Külügyminisztérium folyamatosan kapcsolatban áll a római konzullal. A turisták és az ott élő magyarok hozzátartozói sem jelentkeztek a magyar diplomáciai képviseleten a földrengés után - mondta a szóvivő.
A BBC szerint egy olasz tudós hetekkel ezelőtt megjósolta a l'aquilai földrengést, de pánikkeltésra hivatkozva a hatóságok elhallgattatták. A kormány hétfőn azt állította, hogy Giacchino Giuliani szeimológus figyelmeztetésének nem volt tudományos alapja.
A régió első földmozgását január közepén észlelték. Kisebb rengések azóta is előfordultak szabályos időközökként, ami nyugtalanságot keltett a középkorban emelt város lakóinak körében.
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Csődbe ment az esztergomi közvilágítást kikapcsoló cég
- Elhunyt Whitney Houston
- Magyarország az EU négy legsebezhetőbb országa között
- Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere
- Oda a pekingi járat is
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.