Vágólapra másolva!
Egy nő füstmérgezésben meghalt a helyi központi televízió szerint a moldovai parlament lángokban álló épületében, miután az épületbe tüntető diákok törtek be, akik a kommunisták választási győzelme ellen tiltakoztak. Az ellenzék új választásokat követel, mert szerintük a kommunisták meghamisították a vasárnapi voksolás eredményét. Az orosz RIA hírügynökség szerint estére a hatóságok megállapodtak az ellenzék vezetőivel a szavazatok újraszámlálásában. A hírt az ellenzék később tagadta.
Vágólapra másolva!

Halálos áldozata is van a keddi moldovai zavargásoknak: egy fiatal nő szén-monoxid-mérgezést szenvedett a parlament lángokban álló épületében - jelentette a moldovai központi televízió. A hatóságok eddig nem erősítették meg a tévé jelentését. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a tízemeletes épület első és második emeletén tombol a tűz.

A tüntetők és a bámészkodók tömege miatt a tűzoltóautók nem tudják megközelíteni a helyszínt, és megkezdeni az oltást. A nagy kommunista győzelmet mutató választási eredmények ellen tiltakozó tüntetők tömege teljesen körülvette, illetve hatalmába kerítette a parlament és az elnöki hivatal épületét.

Gheorghe Papuc moldovai belügyminiszter azt mondta újságíróknak, hogy a tüntetők - megfogalmazása szerint alkoholos állapotban lévő huligánok, vandálok - teljesen szétdúlták a parlament és az elnöki hivatal épületét, kihurcolnak az épületekből és felgyújtanak mindent, amit érnek. Mindazonáltal azt állította, hogy a rendőrség ellenőrzése alá vonta a zavargásoktól dúlt Chisinaut. Az orosz RIA hírügynökség szerint estére a hatóságok megállapodtak az ellenzék vezetőivel a szavazatok újraszámlálásában.

Az új választásokat követelő ellenzéki tüntetők az után hatoltak be a parlament és az elnöki hivatal épületébe hogy összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel, akik könnygázt és vízágyút is bevetettek. Kórházi források szerint legkevesebb 30 tüntető és rendőr sebesült meg az összecsapásokban, mióta az ellenzék felhívására tiltakozás kezdődött a hét végi parlamenti választás eredménye ellen. A fiatalok a kommunisták választási győzelme ellen tiltakoznak.

"A választást elcsalták a kommunisták, ha hatalmon maradnak, nincs jövőnk, mert csak magukra gondolnak" - mondta Alekszej, egy tüntető diák a Reutersnek. A tüntetők moldáv és európai uniós zászlókat lengetnek, és kommunistaellenes jelszavakat skandálnak.

Az utcai demonstráció az után kezdődött, hogy a hatalmon lévő kommunista párt vasárnap győzelmet aratott a parlamenti választáson. Közel tízezer ember, főleg diákok, két napja folyamatosan tüntetnek Chisinauban Chisinauban, Moldova fővárosában. A tüntetők megismételt választásokat követelnek: "Új választást akarunk, és nyerni fogunk" - jelentette ki a tömeghez intézett beszédében Serafim Urecheanu, a parlamentbe bekerült három ellenzéki párt egyikének, a Mi Moldovánk vezetője.

Forrás: EPA

Dorin Chirtoaca, Chisinau polgármestere, aki egyben az ellenzéki Liberális Párt alelnöke is azt közölte újságírókkal: a moldovai ellenzék nemzetközi szervezetekhez fordult azzal a kéréssel, hogy ne ismerjék el a vasárnapi parlamenti választások eredményét. Chirtoaca szerint az ellenzék mindaddig tüntetni fog, amíg nem írnak ki új választásokat.

Az oroszbarát, de legutóbb már európai uniós jelszavakat is használó kommunisták több mint 50 százalékos eredménnyel abszolút többséget szereztek. A központi választási bizottság a szavazatok 97 százalékának feldolgozása alapján tette közzé ezt az eredményt hétfőn. A kommunistáknak várhatóan 61 vagy 62 képviselői helyük lesz a 101 tagú parlamentben. Az eredményt az ellenzék szerint meghamisították.

A hatalmon lévő moldovai kommunisták szerint viszont az ellenzék államcsínyt kísérel meg. "A mai eseményeket nem lehet másként minősíteni, mint államcsínykísérletként" - jelentette ki Mark Tkacsuk, a kommunisták választási kampányának vezetője. Vladimir Voronin elnök azt követelte a tüntetőktől, hogy vessenek véget annak a "bacchanáliának", amelyet a választások nyomán rendeznek a fővárosban.

Európa szegényháza

Moldova a legszegényebb európai államnak számít. Ennek egyik következmánye - de ugyanakkor oka is -, hogy kétmillió lakójából mintegy 700 ezer külföldön él. Mivel a szomszédos Románia rugalmas állampolgársági politikát követ - gyakorlatilag minden moldávnak megadja az állampolgárságot, mert Bukarest szerint a moldávok is románok - a helyiek román útlevéllel könnyen juthatnak Nyugat-Európába. Emiatt Moldova okkal fél a népesség elszívásától.

Bár az ország szívesen részesedne az Európai Unió fejlesztési támogatásaiból, az erdélyi Manna.ro hírportál elemzése szerint tartanak attól, hogy az EU-ba is csak Románián keresztül vezet az út. Chisinau ugyanakkor hagyományosan jó viszonyt ápol Moszkvával, amit az is jelez, hogy Oroszország nem támogatja az oroszbarát tartomány, Transznisztria elszakadását. Cserébe Moldova a posztszovjet Független Államok Közösségét erősíti.

Moldova gazdasági, energetikai segítséget vár és kap is Oroszországtól. Bár korábban megpróbált alternatív forrásokat találni, és felmerült, hogy Moldova is a Nabuco gázvezetéken keresztül oldhatná meg a gázellátását, végül a kormány nem látott elég garanciát, és visszatáncolt az oroszok mögé. Cserébe az adóságok felfüggesztését, átcsoportosítását és viszonylag biztos gázellátást kapott.