Puccsot hajtott végre az államfő a Fidzsi-szigeteken

2009.04.10. 10:36

Magához ragadta a hatalmat a Fidzsi-szigeteki Köztársaság elnöke. Az állami médiában elmondott beszédében közölte, hogy hatályon kívül helyezte az alkotmányt és kinevezte magát államfővé.

Eltörölte az alkotmányt, visszavont az összes bírói kinevezést és saját magát tette meg a végrehajtó hatalom vezetőjének pénteken a Fidzsi-szigeteki Köztársaság elnöke. Ratu Josefa Iloilo az állami tévében és rádióban közvetített beszédében bejelentette: "Ezúton közlöm az ország népével, hogy hatályon kívül helyezem az 1997-es alaptörvényt és kinevezem magamat államfővé." Hozzátette, legközelebb 2014-ben tartanak választásokat az Új-Zélandtól északra fekvő szigetcsoporton.

Az eltörölt alkotmány értelmében az államfő úgynevezett gyenge elnök, szerepe protokolláris jellegű. A végrehajtó hatalom a kormány és annak vezetője, a miniszterelnök kezében összpontosul.

Csütörtökig a kormányfő egy sorhajókapitány, Frank Bainimarama volt, aki Iloilo támogatásával került hatalomra 2006-ban államcsínnyel. Az volt a negyedik puccs húsz éven belül az alig 840 ezer lakosú országban. A legfelsőbb bíróság csütörtökön hozott ítéletében törvénytelennek nevezte Bainimarama uralmát, mire a miniszterelnök közölte az elnökkel, hogy lemond. Ezt követően ragadta magához a hatalmat a Iloilo, aki beszédében kiemelte: a lemondott miniszterelnök "kiválóan dolgozott, új ötletei voltak, amelyeket meg is valósított és jobbá tette az emberek életét."

A 2006-os puccsot Bainimarama a kormányzati korrupcióra és az indiai kisebbséget érő diszkriminációra hivatkozva hajtotta végre, a demokratikus rendet azonban a szomszédos Ausztrália és Új-Zéland, az Európai Unió és az Egyesült Államok sürgetése ellenére sem állította helyre.

KAPCSOLÓDÓ CIKK