Egy magyar utazó szerint tüntetés helyett locsolkodnak bangkokiak

Vágólapra másolva!
A kormányellenes tüntetések befejezése mellett döntöttek a megmozdulások szervezői a thaiföldi Bangkokban. A tüntetők nagy csoportokban hagyják el a kormányépületek környékét. A hétvégi összecsapásokban ketten meghaltak, több mint 120-an megsebesültek, de - mint arról egy Bangkokban járt magyar turista az [origo]-nak beszámolt - a helyiek többségét a thai újévi locsolkodás foglalkoztatta.
Vágólapra másolva!

Ellenzéki tüntetők nagy csoportokban hagyják el a kormányépület környékét Bangkokban, ahol három héten át tiltakoztak a kormány ellen. Előzőleg vezetőik a tüntetések befejezésére szólítottak fel híveiket, miután a hatóságok több ezer katonát és rendőrt vezényeltek ki ellenük, és az összecsapásokban két ember meghalt 120-an megsebesültek - írja a BBC News.

Az egyik ellenzéki vezér szerint, nem arról van szó, hogy feladnák, csak azért döntöttek a tüntetés befejezése mellett, hogy "ártatlanok életét mentsék" - mondta Pratip Ungszongtham Hata. A távozó demonstrálók elszállítására 60 buszt rendeltek a hatóságok, de előzőleg mindenkit átvizsgálnak, nincs-e nála fegyver. A tiltakozók nagy része vidéki.

A thaiföldi TPBS televízió szerint az ellenzéki vezetők, akik a kormány bangkoki székhelye előtt gyűltek össze, szintén elindultak a helyszínről. A tüntetőket hétfőn este körülzárták a biztonsági erők. Az előző két napi összecsapásokban ketten meghaltak és több mint 120-an megsebesültek. A BBC szerint Bangkok utcáin szétvert barrikádok, szemét és kiégett járművek éktelenkednek.

A hadsereg szerint az éjszaka több mint kétezer tüntető gyülekezett a kormány bangkoki székhelye előtt, amit száz katona és több páncélos jármű vett körül. A katonák és az ellenzéki erők között lezajlott bangkoki utcai összecsapások után a tiltakozók az utolsó ütközetre készültek, amennyiben a kormány nem lép vissza. A kabinet április 12-én jelentette be a rendkívüli állapotot és azóta próbál rendet tenni Bangkokban.

A többséget a locsolkodás érdekli

A kormányépületek körüli felfordulásból ugyanakkor a thai főváros más részein nem sokat lehet észrevenni.- mondta az [origo]-nak egy, a tüntetések idején Bangokban tartózkodó magyar turista. A többség a thai újévet ünnepli, befestett arccal vízipisztolyokkal és vödrökkel locsolnak szinte mindenkit, akit csak érnek.

A tüntetések nem kerülnek szóba a helyiek és a turisták közötti párbesszédekben, a rendőrök pedig igyekeznek lezárni az érintett városrészeket, és a taxik is másfelé viszik utasaikat. Egy egyszerű turista - hacsak nem szándékosan - nem futhat bele az összetűzésekbe - mondta az utazó, aki csak távolról látott barrikédnak használt buszokat egy kereszteződésben, és 100-150 katonát, akik egy sátor alatt pihentek a repülőtér közelében.

A helyi hiradók ugyanakkor folyamatosan játszák a tüntetések és összecsapások képeit, visszatérő motívum a katonáknak piros rózsát atnyújtó tiltakozók képe.

2006 óta már négy kormányfő volt

A piros inges tüntetők a korábbi kormányfő Thakszin Sinavatra hívei, aki főleg a szegény rétegek támogatását élvezi. A jelenlegi kormányt elsősorban a középosztály támogatja. A volt kormányfő hívei már pénteken több kormányépület elé vonultak és a kormány lemondását követelték.

A 2006-ban puccsal megbuktatott Sinavatra támogatói azért tüntettek a jelenlegi kormányfő, Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök ellen, mert 2007-ben elvesztette a választásokat, és csak a parlamentben alakult új pártszövetségeknek köszönheti hatalomra jutását. Abhiszit a negyedik miniszterelnök a Thakszin elleni államcsíny óta, amelyet királypárti tábornokok hajtottak végre.

Thakszint tavaly két év börtönre ítélték hatalommal való visszaélés miatt, de a volt kormányfő még az ítélet kihirdetése előtt külföldre menekült. Támogatói 2007 decemberében visszatértek a hatalomba, de választási csalásra hivatkozva pártjukat tavaly decemberben feloszlatta az alkotmánybíróság.