Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Huszonkét halálos áldozata és legalább harminc sebesültje volt annak a két földrengésnek, amelyek péntekre virradóra rázták meg Afganisztán keleti részét. Az amerikai földtani intézet közlése szerint a Nangarhar tartományt ért két földlökés epicentruma Kabultól alig 90 kilométerre volt. Az első lökés a Richter-skála szerinti 5,5-ös, a második pedig 5,1-es erősségű volt. Egy járási kormányzó elmondta, hogy négy falut érintett a földrengés, több mint 200 ház omlott össze. Félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik.