[origo] nagyvilág>
Dőlnek ki a kínzások csontvázai a Fehér Házban
Molnár Zoltán|2009. 04. 26., 12:02|Nyilvánosságra hozták a CIA fogolykínzási módszereiről tájékoztató hivatalos dokumentumokat, amelyek komoly dilemma elé állították Barack Obama amerikai elnököt. Még saját stábjának egyes tagjai is ellenzik, hogy megkezdődjön a Bush-kormányzat idején történt kínzások felelőseinek számonkérése, míg az elnök liberális támogatói épp ezt követelik. Obama két tűz közé került, miközben hullanak ki a csontvázak a Fehér Házban.

Sok guantánamói rabot is kínoztak a CIA-ügynökök
Kiterjesztett vallatási technikák:
A vízbe fojtásos technika során a kihallgatandó személy fejére általában csuklyát, ruha- vagy szövetdarabot, esetleg celofánt helyeznek úgy, hogy az elfedje az arcát. A lekötözött fogoly arcára (vagyis a szövetdarabra) ezután vizet öntenek. Hamar fulladásos reflex és heves halálfélelem lép fel a fogolyban, aki gyakran pánikba is esik.
Rovarral való ijesztgetés:
Egy ártalmatlan rovarral zárják össze a foglyot egy "elszigetelt dobozba". A fogolynak azt mondják kihallgatói, hogy a rovar meg fogja őt csípni. A hivatalos feljegyzések szerint ezt végül nem alkalmazták.
Falazás:
A kihallgatandó őrizetest többször gyors egymásutánban hozzávágják egy rugalmas álfalhoz, ami erős hanghatással jár, és előbb-utóbb sokkos állapotot okoz a fogolynál.
Alvásmegvonás:
A foglyot megbilincselik, olykor akár álló helyzetben is rögzítik, és akár 180 óráig megvonják tőle az alvást.
Az extrém hőmérsékleti és hanghatásoknak való alávetés, illetve a fogoly ütlegelése, pofozása is szerepelt a CIA "kiterjesztett vallatási technikái" között.
A Genfi egyezmény részlete:
1. Azokat a személyeket, akik az ellenségeskedésekben nem vesznek közvetlenül részt, ideértve a fegyveres erőknek azokat a tagjait, akik letették a fegyvert és azokat a személyeket, akik betegség, sebesülés, elfogatás miatt vagy más ok következtében harcképtelenekké váltak, minden körülmények között, fajon, színen, valláson, hiten, nemen, születésen vagy vagyonon, valamint más hasonló ismérven alapuló bármely hátrányos megkülönböztetés nélkül emberséges bánásmódban kell részesíteni.
Ebből a célból mindenkor és mindenütt tilos a fent említett személyek tekintetében:
a) az élet és a testi épség elleni merénylet, különösen a bármely formában megnyilvánuló emberölés, megcsonkítás, kegyetlen bánásmód, kínzás;
b) túszok szedése;
c) az emberi méltóság megsértése, különösen a megalázó és lealacsonyító bánásmód
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Április 16-án mutatta be a nyilvánosságnak az amerikai igazságügyi minisztérium a feljegyzéseket, amelyeket Jay S. Bybee korábbi igazságügyi miniszter-helyettes 2002-ben és 2005-ben írt John Rizzo CIA-s főtanácsadónak. Ezek arról számoltak be, hogy milyen módon kínozzák Abu Zubajdah Pakisztánban elfogott al-Kaida-tagot. Bybee meglehetősen nyersen taglalja, melyik kínzási módnak mi az előnye. Az emlékeztetők még úgy is nagy vihart kavartak, hogy egy hónappal korábban Mark Danner újságíró nyilvánosságra hozta a Vöröskereszt titkos jelentését, amely 14 megkínzott guantánamói fogoly kikérdezése után készült.
A szeptember 11-i merényletek után meghirdetett terror elleni háború során az amerikai hadsereg és titkosszolgálat folyamatosan vett őrizetbe terroristagyanús személyeket, akiket titkos (köztük európai) börtönökben és a Kubától bérelt guantánamói támaszponton helyeztek el. Az ő vallomásaik kicsikarásához volt szüksége a CIA-nak a "kiterjesztett vallatási technikák"-ra, amelyeket a Bush-kormányzat kizárt az alkotmányosan tiltott kínzások köréből, megengedve ezzel a hírszerzésnek, hogy igénybe vehesse ezeket a technikákat.
Sokféle módszert alkalmaztak: a vízbe fojtás szimulálása, az alvásmegvonás, a falhoz vágás és a pofozás hivatalosan is kikerült a kínzások listájáról, tehát alkalmazhatóvá vált - erről tanúskodik a Bybee-féle emlékeztető is. Közös volt bennük, hogy maradandó fizikai sérülést nem okoztak, erre különösen odafigyelt a CIA.
A genfi egyezményt és a kínzásokat is tiltó 8. amerikai alkotmánykiegészítést a BBC szerint maga Bush elnök kerülte ki egy 2007-es rendeletével. Ebben kinyilvánította, hogy a CIA kínzásai nem ütköznek a hadifoglyokkal szembeni bánásmódról szóló nemzetközi szerződésbe. Bush is szabott azért korlátokat: gyilkosság, erőszak és megalázás nem szerepelhetett a CIA módszerei közt. A napokban az is kiderült, hogy Condoleeza Rice is jóváhagyta a kínzási technikák alkalmazását 2002-ben - még mint nemzetbiztonsági tanácsadó. A Washington Post idézett egy beszélgetést George Tenet akkori CIA-igazgató és Rice között, melyben Rice a következőket mondja Abu Zubajdah kínzásáról: "azt tanácsolom, hogy a CIA a saját tervezett vallatásával járhasson el."
Zubajdahot végül 86-szor kínozták meg vízbefojtással. Ennek eredménye a Bush-kormány szerint egy Los Angeles elleni meghiúsított al-Kaida merénylet volt, melyet Zubajdah vallomása alapján akadályoztak meg - írja a New York Times. Szintén Zubajdah volt az, aki "sérülése ellenére szokatlanul rugalmas maradt" - idézi Bybee az egyik emlékeztetőben John Rizzót, a CIA egyik főtanácsadóját.
A hatékonyságot sokan megkérdőjelezték, köztük vezető republikánusok is. Az a tény, hogy hányszor kellett kínvallatni egyes elítélteket, nem mutatja az eredményesség látszatát. Hálid Sejk Mohamedet, a szeptember 11-i támadások kiötlőjét 183-szor vetették alá a vízbefullasztásos technikának. Közben azonban sok konzervatív politikus védelmébe vette a technikákat és azok eredményeit. Dick Cheney volt alelnök például a feljegyzések nyilvánosságra hozatala után azt mondta a Fox News hírcsatornának: "Az egyik dolog, amit kissé zavarónak találok ennél a mostani közzétételnél az, hogy kiadják a hivatalos jegyzőkönyveket, de nem adják ki azokat a feljegyzéseket, amelyek erőfeszítéseink sikerét mutatják."
Még a demokrata Barack Obama elnök hírszerzési igazgatója, Dennis C. Blair admirális is a következőt írta egy hivatalos feljegyzésben: "Magas értékű információ származott azokból a vallatásokból, amelyekben ezeket a metódusokat használták, és mindez annak az al-Kaida nevű szervezetnek a mélyebb megértését szolgálta, amelyik megtámadta országunkat." Korábban, januárban a szenátus hírszerzési bizottsági meghallgatásán azonban azt is mondta, hogy "a kínzás nem morális, legális és hatásos" eszköz - mutat rá a New York Times.
Nem emberjogi, hanem politikai dilemma
Barack Obama komoly politikai nyomás alá került a CIA kínzásai miatt. A kérdés először az volt, hogy egyáltalán nyilvánosságra hozzák-e a kínzásról tanúskodó feljegyzéseket. A közzététel támogatói között van Eric H. Holder, Obama igazságügyi minisztere, az ENSZ, rengeteg emberjogi szervezet. Ellenezte viszont a CIA új, Obama által kinevezett igazgatója, Leon Panetta, akihez csatlakoztak az ügynökség korábbi vezetői is.
A demokrata Obama egyik fő választási ígérete volt a republikánusokkal való politikai konszenzus. Attól féltek a demokraták, mindezt aláássa a titkosított emlékeztetők nyilvánosságra hozása. A Washington Post egy különös megoldásról szerzett tudomást, melynek végén Obama a nyilvánosságra hozatal mellett döntött. Rahm Emanuel kabinetfőnök irodájában tucatnyi alkalmazott részvételével minivitát tartottak a témáról a publikálás előtti napon. A vitában mindkét oldal felhozta érveit, ezeknek meghallgatása és mérlegelése után döntött úgy Obama: legyenek nyilvánosak az iratok.
Az elnök korábban már kampányában megígérte a CIA módszereinek felülvizsgálatát és a guantánamói fogolytábor bezárását, amit hivatalba lépése után két nappal meg is tett. Szintén a Post szerint Obama már hivatalba lépése előtt kevéssel elküldte pár emberét a CIA-hoz, hogy tárgyaljanak a témáról. Michael V. Hayden, a CIA akkori vezetője kiállt a kínzások mellett (kivéve a vízbefojtásos technikát, aminek használatát 2003-ban megszüntették). "Ha eredményeket akarsz, akkor a végsőkig el kell menni" - igazolta a módszereket az AP hírügynökségnek.
David L. Boren volt oklahomai szenátort sokkolták a CIA langley-i központjában elhangzottak a Post szerint. "Le akartam zuhanyozni, amikor meghallottam ezt, annyira szégyenkeztem." Szerinte a hírszerzés nem bizonyította, hogy eredményes volt a technikák alkalmazása.

Steve Powers képzőművész vidámparki attrakciója a New York-i Coney Islanden: "Borzongató vízbe fojtásos utazás" címen automatizált figurákkal készített installációt, melyet egy dollárért bárki megtekinthet. Az érme bedobása után benézhetünk egy ablakon, egy benti helyiségben kigyúlnak a fények, és az egyik bábu egy kannából vizet locsol a másik arcára - imitálva a vízbe fojtásos technikát.
A Washington Post azt írja, ezt a megbeszélést sok újabb követte, melybe többek között a külügyi és a hadügyi tárcát is bevonták. Leon Panetta volt CIA-főnök az utolsó pillanatig ellenezte a publikálást, félt az újabb vizsgálatoktól, és attól, hogy a külföldi kormányok bizalma meginog Amerikában. A Post szerint Robert Gates védelmi miniszter (aki támogatta az emlékeztetők publikálását) a külföldön harcoló amerikai csapatok épségét féltette leginkább, hiszen ellenségeiknek további erkölcsi támadási pontokat adhatnak az amerikaiak kegyetlenkedései.
Obama tehát megtette azt, amit sokan megköveteltek tőle, és a legtisztább megoldásnak látszott: publikálta a feljegyzéseket - írja a Post. Ezzel egyrészt szakítani próbált az előző kormány gyakorlatával, másfelől el akarta kerülni a hosszadalmas pártos vitát a durva vallatási technikák alkalmazásáról. Obama kiállt a CIA mellett, és jelezte, hogy nem akarja felelősségre vonatni az ügynökség munkatársait, azt a kérdést azonban nyitva hagyta, hogy ez a mentesség a Bush-kormányzat embereire is vonatkozik-e. A konzervatívok már az eddigi lépéseket is sokallják, Obama liberális bázisa azonban kevesli azokat, és szélesebb körű felelősségre vonást akar, az elnök tehát két tűz közé került.
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Elhunyt Whitney Houston
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.