Vége a puszilkodásnak Mexikóvárosban

Vágólapra másolva!
Maszkban focizó gyerekekről, ürességtől kongó éttermekről és parkokról számoltak be az [origo]-nak magyarok Mexikóból, ahol néhány napja megjelent a több halálos áldozatot is követelő új típusú influenzavírus. A nyüzsgő társasági életet élő, egymást ölelkezve üdvözlő mexikóiaknak most egy olyan betegséggel kell szembenézniük, amely bezárkózásra kényszeríti őket.
Vágólapra másolva!

Sokan lemondták a bulikat, a baráti összejöveteleket, mások maszkban mennek ki az utcára, még egyes taxisofőrök is maszkban ülnek kocsijukban, akár van utasuk, akár nincs - mondta az [origo]-nak a Mexikóvárosban ösztöndíjas Lantos Adriána. A fiatal nő szerint hirtelen érte az embereket a betegség híre, egészen péntekig nem is lehetett róla hallani semmit.

Lantos Adriána szerint ugyanakkor a járvány terjedése nem véletlen: Mexikóvárosban rendkívül zsúfoltak a tömegközlekedési eszközök, az emberek előszeretettel étkeznek kis utcai falatozókban, és nem nagyon divat a kézmosás. Egy-egy ismerőssel találkozva puszilkodnak, ölelkeznek, ami hozzájárul a vírusok terjedéséhez. Lantos szerint a hatóságok figyelmeztették is az embereket, hogy kerüljék az ilyen üdvözléseket.

Kevesebb az ember az utcákon, a három éve a mexikói fővárosban élő Mohácsi Edina szerint is. A nő egy zsúfolt főútvonal mellett lakik, és azt mesélte az [origo]-nak, hogy hétköznap reggelente a közlekedés zajára ébred, de hétfő reggel feltűnően kevés autót látott. Szombaton már zárva voltak a bevásárlóközpontok, az éttermek is, tanárai lemondták nyelvóráit, a zsúfolt edzőterem pedig, ahova járni szokott, szinte kongott az ürességtől. Mohácsi vasárnap óvatosságból csak egyszer vitte le kutyáját sétálni, noha tisztában van vele, hogy a vírus inkább zárt térben terjed.

Kizökkent a ritmusból

A Washington Post helyszíni beszámolója szerint is teljesen kizökkentette a sertésinfluenza Mexikóvárost a mindennapi ritmusból. Több millióan maradtak otthon, akik pedig az utcára merészkednek, mindannyian maszkot viselnek. Vasárnap elmaradtak a katolikus misék, az egyik legnépszerűbb mexikóvárosi focicsapat pedig üres lelátók előtt játszott a 100 ezer férőhelyes stadionban.

Marcelo Ebrard főpolgármester azt mondta, könnyen lehet, hogy le kell állítani a tömegközlekedést, ha a helyzet tovább romlik. "Mindenki bezárkózik, a parkok üresek, akárcsak a kocsmák és kávézók" - mondta Karla Yanez buszsofőr a Washington Post helyszíni tudósítójának. "A mexikóiak társasági emberek, szeretnek kimozdulni és együtt lenni, a betegség pedig elvette ezt tőlünk" - mondta a buszvezető, akinek kétemeletes busza is teljesen üres volt.

Forrás: AFP

Lantos Adriána szerint a gyerekek élvezik, hogy bezárták az iskolákat, sokukat látni, az utcákon játszani, focizni, némelyik maszkban, némelyik anélkül. Maszkot sokan hordanak, van olyan munkahely, ahol kötelezővé is tették a használatát. Az emberek kevésbé mozdulnak ki otthonaikból, mint egy átlagos napon - mondta az [origo]-nak.

"Nem sima influenza volt"

"Egész héten nem tudtam kikelni az ágyból" - mondta a BBC-nek Tansy Huws, aki mindössze három hete költözött Mexikóvárosba Londonból. Múlt vasárnap émelyegni kezdett, és nagyon hamar magas láza lett, aztán egész héten annyira rosszul érezte magát, hogy nem tudott kimozdulni otthonról.

Pénteken egy barátja tanácsára felhívta a brit nagykövetséget, ahol azt mondták neki, azonnal menjen kórházba. A kórházban nagy sor volt, de mikor sorra került, néhány egyszerű kérdés egy vérnyomásmérés után már írták is fel a Tamiflut. "Azóta sokkal jobban érzem magam" - mondta Tansy Huws, aki megkérdezte a kórházban, hogy sertésinfluenzája volt e, de nem kapott egyértelmű választ. "Az biztos, hogy nem sima influenza volt, mert attól nem lennék olyan rosszul, hogy egy hétig ne tudjak felkelni az ágyból. Az igazán beteg emberek szerintem nem tudnak eljutni a kórházba" - mondta Tansy Huws.

Forrás: AFP

A 35 éves Luis Enrique Herrera tizenkét napja ment kórházba lázzal, csontfájdalommal és légzési problémákkal. "Egészséges, erős ember, azt hittük, csak egyszerű megfázás" - mondta a Washington Postnak öccse, Gabriel Herrera. Mostanra elkülönítve, ágyhoz kötve fekszik, és egy csövön keresztül lélegzik. Az orvosok nem mondják meg pontosan, milyen influenzája van, a családtagok attól félnek, a legveszélyesebb típus. "Az állapota napról napra romlik"- mondta Gabriel Herrera.

Kézmosás, maszk - elnöki tanácsok

"Ha valaki egy ilyen súlyos betegséget nem vesz komolyan, nem megy azonnal orvoshoz, annak nagyon komoly következményei lehetnek" - mondta a mexikói televízióban Felipe Calderón elnök. Calderón elmagyarázta, hogy mindenkinek rendszeresen kezet kell mosnia, maszkot kell viselnie és még így is el kell takarnia a száját, mikor tüsszent, és nem szabad megosztania az ételt senki mással. "Minden mexikóinak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ne kerüljön kapcsolatba fertőzöttekkel" - mondta az elnök.

Az ország északi részén fekvő Monterreyben tanuló Farkas Barna szerint félnek az emberek a járványtól, az utcán a járókelők "70 százaléka maszkban szaladgál". A fiatal férfi a gyógyszertárban már nem tudta megvenni azokat a gyógyszereket, amelyekről a lapok azt írták, hogy használhatnak a betegség ellen, mert elfogytak. Farkas szerint lefújták az összes focimeccset, és aki teheti, otthon marad. Van olyan munkahely is, ahova nem kell bemenni - tette hozzá.

Forrás: AFP

"Katasztrófafilmet azért nem lehetne forgatni"

Közben olyan is van, aki már a turizmus visszaesése miatt aggódik. "Újabb csapás a mexikói turizmusnak" - mondta Rainer Cancúnból a BBC-nek. "A drogmaffiák és a hadsereg akciói után most már az influenza miatt sem jönnek majd a vendégek, pedig ezek mind a népszerű nyaralóhelyektől, Cancúntól, Playa del Carmentől és Puerto Vallartától messze történnek. Az lehet a probléma, hogy a főváros nevében benne van az ország neve, ezért sokan összekeverik, és azt hiszik, az egész ország fertőzött" - mondta Rainer.

Egy turizmussal foglalkozó, öt éve Mexikóban élő magyar férfi, Kovács Bence szerint azonban nem olyan súlyos a helyzet. "Hollywoodi katasztrófafilmet azért nem lehetne forgatni" - fogalmazott Kovács, aki a többiekhez képest jóval alacsonyabbra - 10-15 százalékra - becsülte az utcán maszkot viselő mexikóvárosiak arányát. Érezhetően kisebb a forgalom Mexikóvárosban, ami "kifejezetten jó" - mondta a férfi, hozzátéve, hogy az emberek próbálják élni mindennapi életüket, de igyekeznek kerülni a nem feltétlenül szükséges társas érintkezést, ők például lemondták a hamarosan megszülető gyermekük megünneplésére szervezett összejövetelt.