Szomáliai kalózokat fogott el a NATO

Vágólapra másolva!
A NATO kötelékében járőröző Corte-Real portugál hadihajó elfogott, lefegyverzett és egy időre őrizetbe vett 19 kalózt, akik megpróbáltak megtámadni az Ádeni-öbölben egy norvég olajszállító hajót - közölték szombaton NATO-tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A Kition nevű norvég hajó péntek délután segítséget kért rádión, mert megközelítette egy kalózhajó, tele géppisztolyokkal és páncéltörő rakétákkal felszerelt támadókkal - közölte Alexandre Fernandes, a Corte-Real parancsnokhelyettese hajója fedélzetéről.

Ez a NATO-hajó volt a legközelebb a kalózokhoz, így nyomukba eredt, de előbb menesztettek egy helikoptert a támadók elriasztására - tette hozzá.

Nagyobb hajóra menekültek, hiába

A kalózok nagyobb hajójukon kerestek menedéket, de péntek estére sikerült elfogni mindkét járművüket. Nyolc tengerészgyalogos felmászott a nagyobb hajóra, ahol 800 grammnyi robbanószert és négy géppisztolyt találtak, valamint egy páncéltörő gránátot kilenc gránáttal.

A portugál hatóságokkal való tárgyalások után a kalózokat szabadon engedték - mondta el Fernandes.

A kapitányhelyettes szerint ez az első eset, hogy robbanószert foglaltak le egy kalózhajóról. A kalózok azonnal megadták magukat. Nem lőttek sem a norvég hajóra, sem a NATO-éra, sem a helikopterre. Senki sem sérült meg az incidensben - tette hozzá.