Már több mint ezren fertőződtek meg az új influenzával

Vágólapra másolva!
Több mint 1000 ember fertőződött már meg az új típusú influenzával világszerte - állítják az európai egészségügyi hatóságok. A járványban eddig huszonhatan haltak meg, ebből huszonöten Mexikóban. A mexikói egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor a járvány túl van a csúcsponton, ezért szerdán újra kinyithatnak a vírus miatt bezárt vendéglők és kávéházak. Az ENSZ közölte: nem tervezik, hogy magasabb fokozatúra emelik a riasztást.
Vágólapra másolva!

Hétfőn túllépte az ezret a bizonyítottan új típusú influenzával fertőzött betegek száma - derült ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) reggeli jelentéséből. Vasárnaptól hétfő reggelig Európából 32 új fertőzést jelentettek, ezzel az európai betegek száma 79-re, a világon regisztrált fertőzések száma pedig 1008-ra nőtt.

Az új európai betegek főként spanyolok, az országban 24 új megbetegedést regisztráltak egy nap alatt. Az ECDC adatai szerint Spanyolországban hétfőn 44, Nagy-Britanniában 18, Németországban pedig 8 H1N1-fertőzöttet tartottak nyilván. Európán belüli továbbfertőzés egyelőre csak szorványosan fordult elő, Spanyolországban és Nagy-Brianniában 3, Németországban 2 esetben kapta el valaki a vírust úgy, hogy nem járt Európán kívüli fertőzött területen.

Az ECDC számai nem egyeznek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfő reggeli adataival, a WHO még csak 985 bizonyított megbetegedésről számolt be világszerte. A szervezet adatai szerint összesen 20 országban mutatták ki eddig a kórt, a betegek számáról lásd keretes anyagunkat. Az új influenzavírusnak eddig az Egyesült Államokban történt egy esettel együtt bizonyítottan huszonhat ember esett áldozatul. Az Egyesült Államokban vasárnapi adatok szerint 34 államban összesen 244 H1N1 vírus okozta megbetegedést regisztráltak (a szombati 160-hoz képest).

Hétfőn - már az ECDC adatainak közlése után - Portugáliában is kimutatták az első új típusú influenzás esetet, Olaszországban pedig két újabb megbetegedést regisztráltak: ezzel Olaszországban már négyre nőtt az új influenzavírus által okozott ismert megbetegedések száma. Svájcban karanténba helyezték egy laktanya 250 katonáját, mert ketten közülük gyaníthatóan megfertőződtek az új típusú influenzavírussal az ország nyugati részén fekvő Fribourgban. Az alpesi országban a katonákon kívül még mintegy harminc személyt tartanak karanténban, mert "gyanús eseteknek" számítanak.

Hétfőn napközben - szintén az ECDC adatainak kiadása után - 9 újabb brit beteg leletében azonosították az új influenzavírus kórokozóját. Ezzel 27-re nőtt azoknak a briteknek száma, akik bizonyítottan a H1N1 vírustörzzsel fertőződtek. A járvány által leginkább érintett térség London, ahol hétfőn este 14 beteget tartottak nyilván. Hétfőn két londoni általános iskolát bezártak a kór felbukkanása miatt. A kilenc új beteg közül öten diákok, akik ugyanabba a dél-londoni iskolába járnak.

Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy Magyarországon továbbra sincs az új típusú vírussal fertőzött beteg.

Mexikó már lecsengésről beszél

Már elérte a csúcspontját, és április vége óta hanyatlóban van az új típusú influenzajárvány Mexikóban - állította José Ángel Cordova mexikói egészségügyi miniszter hétfő reggeli sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint a vírus április 23 és 28 között volt a tetőponton, és bár voltak új megbetegedések azóta is, az előző négy napon már nem észleltek olyan halálesetet, amelyet az új influenzavírus okozhatott.

A mexikói kormány ezért hétfőn úgy döntött, hogy fokozatosan újra megnyitják a járvány miatt bezárt éttermeket és kávézókat, Mexikóvárosban a vendéglátóhelyek már szerdán kinyithatnak. A megszokott hétköznapi rend ugyanakkor csak fokozatosan tér vissza a szolgáltatásokban - jelentették be hétfőn az illetékesek: az éttermeknek továbbra is teljesíteniük kell az egészségügyi hatóságok követelményeit.

A múzeumok, könyvtárak és kegyhelyek kapui csütörtökön nyílnak meg, a moziknak, színházaknak és zenés mulatóknak még várniuk kell, az iskolákról pedig később döntenek - tájékoztatta a sajtót José Ávila, a polgármester helyettese. Előzőleg az országban 5 napos leállást hirdettek meg a május 1-jét magába foglaló hosszú hétvégére, a kormány a magáncégeket is arra kérte, hogy zárjanak be erre az időre, és így vessenek gátat a vírus terjedésének. (Erről bővebben itt olvashat)

Mexikóban hétfőig huszonötre emelkedett a H1N1 influenzajárvány halálos áldozatainak száma - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb, hétfői jelentésében. Az országban jelenleg 590 beteget tartanak nyilván, akiket bizonyítottan az új vírustörzs fertőzött meg: vasárnap reggel a mexikóvárosi adatok még 487 fertőzöttről szóltak, hétfőn reggel az egészségügyi miniszter pedig 568 betegről beszélt. A számok növekedését azonban a WHO szerint nem új megbetegedések, hanem a korábban begyűjtött leletek folyamatosan elkészülő teszteredményei okozzák.

A 25 haláleset Mexikóvárosban koncentrálódik - több mint 90 százalékuk a fővárosban történt.

Kína karanténba zárt száz mexikóit

Kínában karanténba zártak száz embert, zömében mexikóiakat, miután egy mexikói férfi szervezetében kimutatták a vírust - írja a BBC. A mexikói hatóságok szerint Kína diszkriminálja a mexikóiakat, az egyetlen megbetegedett férfin kívül senki másnál nem figyeltek meg tüneteket. "A karanténnak tisztán orvosi okai voltak, ez nem jelent diszkriminációt" - reagált a kínai külügyminisztérium. Mexikó egy repülőgépet küld Kínába azokért a mexikói állampolgárokért, akik el akarják hagyni az országot. Karanténba zártak egy kínai szállodában egy 25 fős kanadai diákcsoportot is a fertőzés gyanúja miatt - közölte hétfőn a montreali egyetem illetékese. A diákok a hétvége óta vannak zárlat alatt, bár egyiküknél sem észlelték a fertőzés tüneteit.

Spanyolországban vasárnap délutánra a korábban közölt 20-ról 40-re emelkedett a bizonyítottan az új H1N1 vírusban megfertőződött betegek száma. A madridi egészségügyi minisztérium közlése szerint ezzel Európában az ibériai országot sújtja leginkább a járvány. Vasárnap csak hat beteget kezeltek kórházban, a többiek már hazamehettek, mindegyik fertőzött szervezete kedvezően reagál a kezelésre. További 99 beteg mintáit vizsgálják még, hogy kiderüljön: valóban a H1N1 vírustól fertőződtek-e meg.

Kolumbiában is megvan az első beteg

A kolumbiai média közölte, hogy a dél-amerikai országban is van egy beteg, aki bizonyosan az új influenzában szenved. Egy 42 éves férfiról van szó, aki nem messze lakik Bogotától, és nemrég Mexikóban járt. Az országban 29 betegről tudtak eddig, akik gyaníthatóan az új vírussal fertőződtek meg.

A vírus a hétvégén Törökországban is riadalmat okozott, Antalya tartományban vesztegzár alá helyeztek egy kórházat egy gyanús haláleset miatt hétfő reggel, a kórház szóvivője azonban nem sokkal később bejelentette, hogy nem az új influenzában halt meg a beteg.

Heves összecsapások törtek ki vasárnap Kairóban sertéstenyésztők és az állataikat levágásra elszállítani próbáló állami alkalmazottak rendőrkísérete között. Az egyiptomi főváros egyik délkeleti peremkerületében mintegy 3-4 száz, többségében fiatal tiltakozó kövekkel, palackokkal dobálta meg a rendőröket. Az erősítésként kivezényelt több száz rohamrendőr válaszul könnygáz-gránátokat és gumilövedékeket vetett be.

Az egyiptomi kormány szerdán rendelte el 300 ezernyi sertés kényszerlevágását az új H1N1 influenzavírus elleni közdelem jegyében, bár az észak-afrikai országban eddig még nem tettek említést a vírus felbukkanásáról, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig szükségtelennek ítélte az ilyen intézkedéseket. A muszlim többségű Egyiptomban csak a lakosság mintegy 10 százalékát kitevő keresztény kisebbség fogyaszt sertéshúst.

Nem tervezi a riasztási fok emelését az ENSZ

Az ENSZ hétfőn közölte, hogy a jelenlegi körülmények között nem tervezi a legmagasabb - hatos - fokozatúra emelni az új influenzával kapcsolatos riasztást. A hatos szint azt jelezné, hogy a járvány világméretűvé vált. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár New Yorkban azt mondta: ha a mostani helyzet nem változik, akkor nem lesz magasabb riasztási fokozat. Hozzátette azonban: nem kizárt, hogy a WHO végül mégis elrendeli a hatos riasztást, de ez nem a vírus súlyosságát, hanem földrajzi kiterjedtségét fogja jelölni.

A WHO múlt szerdán emelte a hat fokozatú skálán ötös szintre a riasztást. A szervezet akkor úgy értékelte, hogy küszöbön áll egy világméretű járvány kitörése.