Óvatosan ismerkedik az EU és az utolsó diktátor

Lassan olvadásnak indult az EU és a korábban még az utolsó európai diktatúrának tartott fehérorosz Alekszandr Lukasenko fagyos viszonya. Bár Lukasenko elnök sokáig ki volt tiltva Európából, néhány napja mégis Silvio Berlusconi olasz kormányfőnél vacsorázott. A kibékülésnek csak egy vesztese lehet: a fehérorosz ellenzék.

Lukasenko kis lépésekkel közelít

Rangos vacsoravendége volt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöknek április végén: a Palazzo Chigiben, kormányfői székhelyén a nemrég még Európa utolsó diktátoraként emlegetett Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök tiszteletére szolgálták fel a díszvacsorát. Az Európai Unióból 1997-től a közelmúltig kitiltott kommunista vezetőt ráadásul magánkihalhatáson fogadta XVI. Benedek pápa is.

A szovjet határőrség egykori politikai tisztjéből 1994-ben államelnökké lett Lukasenko néhány nappal korábban meghívót kapott Prágába is, az EU Keleti Partnerség Programjának csúcstalálkozójára. Václav Klaus cseh köztársasági elnök a hír hallatán szóvivőjén keresztül üzente meg: "Ha Lukasenko eljönne Prágába, akkor nem hívja meg a Hradzsinba tervezett fogadásra, és a találkozó során kezet sem fog vele." Lukasenko végül nem ment el a találkozóra, Fehéroroszországot a miniszterelnök-helyettes képviselte.

Európa ugyan hivatalosan még nem bocsátott meg Lukasenkónak, de a meghívások - és az 1997 óta érvényben lévő beutazási tilalom tavaly őszi feloldása - azt jelzik, az EU vezetői készek apró gesztusokkal jutalmazni a fehérorosz rendszer szintén jelzésértékű változásait. Lukasenko tavaly nyáron szabadon engedte a politikai foglyokat - köztük az Európai Parlament emberi jogi elismerésére is jelölt Aljakszandr Kozulin egykori elnökjelöltet -, majd decemberben engedélyezte, hogy bejegyezzék Aljakszandr Milinkevics volt ellenzéki elnökjelölt  Za Szvaboda (A Szabadságért) nevű szervezetét, és engedélyezte két független napilap működését.

A pozitív válasz nem maradt el: az Európai Parlament januárban határozatban üdvözölte a fejleményeket, igaz, azt is hozzátették, hogy Minszknek folytatnia kell a megkezdett folyamatot, többek közt a választási rendszer reformjával. A vitában felszólalt a szlovákiai Duka-Zólyomi Árpád néppárti képviselő is, aki azt mondta: Lukasenko "a maga módján nyitni akar Európa felé", ami alkalmat ad az európai-fehérorosz kapcsolatok javítására.

Minszk nyitási kísérletének okai közt Duka-Zólyomi többek közt a gyengülő orosz-belarusz barátságot említette. Lukasenko 2005-ben még arra készült, hogy egyesíti Belorussziát Oroszországgal, a következő évben mégis megromlott a viszonya Moszkvával. A vita az energiakérdésben mérgesedett el: Moszkva egyrészt megunta, hogy olcsó gázzal és olajjal tartsa életben a fehérorosz ipart - a nyomott áron kapott olaj egy részét ráadásul Lukasenko továbbadta nyugatra -, másrészt megsértődött azon, hogy Lukasenko 10 milliárd dollárt kért a tranzitszállításokat végző cégért, a Beltransgasért.

Tovább távolította egymástól Minszket és Moszkvát a tavaly nyári grúz-orosz konfliktus. Lukasenko valószínűleg tart attól, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnök elkezdte visszaszerezni az orosz befolyást a korábbi szovjet területeken. Lukasenko azzal is gesztust gyakorolt Európa iránt, hogy Fehéroroszország - az orosz nyomás ellenére - máig nem ismerte el a két szakadár grúz tartomány, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét.

Lukasenko ugyanakkor saját politikai túlélését is bebiztosította, hiszen sikerrel alkalmazza az oszd meg és uralkodj elvét, az ellenzéken belül máris érzékelhető a kiegyezésre hajlók és a radikálisok közti ellentét. "Az olvadás nekünk 30 új elnökjelöltet hozott" - mondta a svájci Neue Zürcher Zeitungnak Vlagyimir Kacsora, aki a kelet-fehéroroszországi Gomel városában szervezi a Za Szvobodát. Az ellenzék ráadásul elvesztette azt a reményét, hogy a demokratikus államok kikényszerítik a változásokat.