Vágólapra másolva!
Nem tudja kifizetni a NATO- vagy EBESZ-tagsággal járó kötelezettségeit a lett külügyminisztérium. A balti ország már 200 ezer euróval tartozik, de a kormány nem adott külön keretet a külügyi tárcának. Lettországot különösen súlyosan érintette a gazdasági válság.
Vágólapra másolva!

Lettország nem tudja fizetni a nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó költségeit - jelentette kedden a BNS hírügynökség. A lett kormány megtagadta a külügyi tárca kérését, hogy a rendes költségvetésen kívüli forrásokból fizessék be például a NATO, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) felé fennálló, több hónapja esedékes tagdíjakat és egyéb költségeket.

A BNS értesülései szerint a külügyminisztérium azt az utasítást kapta, hogy alkudjon ki fizetési haladékot a nemzetközi szervezetektől. Lettország január óta fennálló fizetési hátraléka a NATO és az EBESZ felé meghaladja a 200 ezer eurót. A külügyminisztérium nem akart reagálni kedden a hírügynökség értesülésére, arra hivatkozva, hogy az ügyet egy nem nyilvános kormányülésen vitatták meg.

Lettország egyike a gazdasági válság által legsúlyosabban érintett európai országoknak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,5 milliárd eurós készenléti hitelkeretet hagyott jóvá az ország számára tavaly decemberben, de az IMF egyelőre nem utalja a kölcsön második részletét, mert a lett kormány még nem hozta meg a szükséges takarékossági intézkedéseket. Valdis Dombrovskis lett kormányfő röviddel március eleji hivatalba lépése után arra figyelmeztetett, hogy az államcsőd veszélye fenyeget, ha az ország június végéig nem kapja meg a beígért pénzügyi támogatást.