Felgyújtották az egyiptomi ellenzéki arcát

Vágólapra másolva!
Gyúlékony anyaggal lelocsolták, majd meggyújtották egy egyiptomi ellenzéki vezető arcát. A férfi elsőfokú égési sérüléseket szenvedett, de 2011-ben Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kihívója akar lenni a választásokon.
Vágólapra másolva!

Gyújtogatásos merényletet követtek el egy ismert egyiptomi ellenzéki ügyvéd ellen - közölte maga a sértett. Ajman Núr elmondása szerint péntek este egy motoros támadó gyúlékony anyaggal leöntötte az arcát, majd felgyújtotta. A jogászt elsőfokú égési sérülésekkel szállították kórházba, de jelenleg már otthonában lábadozik.

Az ügyvédet 2005-ben öt évi szabadságvesztésre ítélték, de idén februárban szabadon engedték börtönéből. Núrt hivatalosan annak a vádnak az alapján ítélték el, hogy meghamisította pártja, a liberális irányultságú al-Gad (Holnap) hivatalos bejegyzéséhez szükséges papírokat.

Az elítélt ezt tagadta, és úgy véli, voltaképpen azért börtönözték be, mert 2005 szeptemberében az Egyiptomban először megtartott többpárti elnökválasztáson az országot 27 éve vezető Hoszni Mubarak államfő egyik kihívója merészelt lenni.

A pénteki merényletet egy nappal azután követték el, hogy Ajman Núr hívei előtt bejelentette: 2011-ben újra indul az elnökválasztáson, ha pártja jelöli. A támadás előzményei közé tartozik az is, hogy az ügyvéd beadványban kérte az államfőtől a polgári és politikai jogait sújtó korlátozások feloldását, valamint bírálta a Mubarak fia által vezetett kormányzó párt, a Nemzeti Demokrata Párt egyik fontosabb testületét.