[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport arab forrongások Kína háborús bűnök Európai Unió Dominique Strauss-Kahn
100
90

Hiroshimát juttatta a szakértők eszébe a koreai atombomba

[origo]|2009. 05. 25., 6:16|Utolsó módosítás:2009. 05. 26., 0:10|

Hétfő reggel sikeres atomrobbantást hajtottak végre Észak-Koreában. Ez már a második nukleáris teszt, korábban közel három éve volt ilyen. A teszt után nem sokkal rakétát is kilőtt Phenjan. Barack Obama szerint súlyosan aggasztó a helyzet. A robbanás ereje becslések szerint közel ugyanakkora volt, mint a hiroshimai atombombáé. A robbantást még Kína is elítélte, és már az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elkezdte legyártani vonatkozó határozatát.

Forrás: EPA

Szöulban tüntettek az észak-koreai robbantás miatt

KÉPGALÉRIA

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Észak-Korea bejelentette, hogy hétfő reggel sikeresen végrehajtotta második földalatti kísérleti atomrobbantását. Néhány órával a robbantást követően a Yonhap jelentette, hogy Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétakísérletet is végrehajtott. A robbantás az eddiginél is mélyebb nemzetközi elszigeteltségbe taszíthatja a sztálinista vezetésű távol-keleti országot, de növelheti Kim Dzsong Il észak-koreai vezető hazai népszerűségét.

A robbanás ereje tíz és húsz kilotonna között volt - írja orosz hadügyi szakértők adatai alapján a Guardian. Egy kilotonna ezer tonnányi TNT robbanóanyag erejének felel meg - az észak-koreai robbantás nagyjából ugyanolyan erős volt, mint a Hiroshimára ledobott amerikai atombomba - írja a Guardian.

A földalatti robbantás után Észak-Korea hétfőn két rövid hatótávolságú rakétával is kísérletet hajtott végre - írja a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Egy dél-koreai tisztviselő szerint ezzel azokat az amerikai kémrepülőket fenyegették, amelyek a nukleáris robbantás helyszínét akarták felderíteni.

Kína és ez USA tudhatott a robbantásról

Szöuli források szerint Phenjan előre értesítette Washingtont és Pekinget a hétfőn végrehajtott föld alatti atomrobbantásról - írja az MTI. A szöuli elnöki hivatal egyik névtelenül nyilatkozó tisztviselője azt nem tudta megmondani, hogy Washington továbbította-e az információt térségbeli szövetségeseinek, vagy hogy Phenjan bármely más országgal is kapcsolatba lépett-e. A Yonhap dél-koreai hírügynökség kínai diplomáciai források alapján azt írta, hogy Phenjan Pekinget is előre értesítette az előkészületekről.

Hétfőn rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa az észak-koreai atomkísérlet ügyében - jelentette be Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete. A nukleáris teszt miatt Dél-Korea Kínával, Japánnal, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal együttműködve hivatalosan kérni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT), hogy tegye meg a megfelelő lépéseket. Ez az öt ország vett részt ugyanis az Észak-Koreával folytatott hatoldalú beketárgyalásokban.

A Biztonsági Tanács elítél és határozatot készít

Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az Észak-Korea által hétfőn végrehajtott kísérleti atomrobbantást. A tanács úgy ítélte meg, hogy Phenjan egyértelműen megsértette a BT egyik határozatát - közölte a testület soros elnöke a rendkívüli ülés után.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet felolvasta a BT nyilatkozatát, amely szerint Phenjan hétfői lépésével megsértette az 1718. számú BT-határozatot, amelyet a Biztonsági Tanács a 2006-os első észak-koreai atomkísérlet után fogadott el. A Biztonsági Tanács tagjai azonnal megkezdik egy BT-határozat előkészítését az ügyben - tette hozzá.

Barack Obama szerint súlyosan aggasztó a helyzet

Súlyosan aggasztó az észak-korei helyzet - jelentette ki Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke éjszakai közleményében. A Fehér Ház a legritkább esetben ad ki éjszaka közleményeket - írja a Los Angeles Times. Barack Obama szerint a nukleáris kísérletek fenyegetést jelentenek a békére, és cselekvésre kell sarkallniuk a nemzetközi közösséget. Észak-Korea Barack Obama szerint veszélybe sodorja a nemzetközi közösség stabilitását.

Li Mjungbak dél-koreai államfő válságtanácskozásra hívta össze a kormány tagjait - írja a Reuters. A dél-koreai pénzügyi szervezetek vezetői szintén válságtanácskozás tartanak, a robbantások híre ugyanis megrengette a szöuli tőzsdét. Kríziscsoportot álíltott fel, és rendkívüli ülést hívott össze a dél-koreai hadsereg is. Szöulban tüntetések kezdődtek a robbantások hírére.

Benita Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolatokért felelős biztosa jelenleg Vietnamban tárgyal, ahol európai-ázsiai külügyminiszteri találkozót tartanak negyvenöt ország részvételével. Eredetileg a gazdasági válság és a mianmari helyzet lett volna a fő téma a megbeszélésen, a robbantások híre azonban valószínüleg felülírja ezt.

Még Kína is elítélte a robbantást

Magyarország elítéli az észak-koreai nukleáris kísérletet - jelentette ki Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára az MTI-nek, aki szintén részt vesz a vietnami találkozón.

A robbantást nemcsak szinte minden nyugati ország, hanem az Észak-Korea szövetségesének számító Kína is elítélte. A kínai kormány "határozottan ellenzi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által végrehajtott nukleáris tesztet", felszólítja Észak-Koreát, hogy ne tegyen semmit, ami "elmérgesítheti a helyzetet" és térjen vissza a hatoldalú tárgyalásokon tett korábbi ígéretéhez, hogy felszámolja atomprogramját - áll a Külügyminisztérium közleményében.

A mostani atomrobbantás erősebb volt, mint az élőző

Phenjan április végén már jelezte, hogy hamarosan végrehajtja második kísérleti atomrobbantását, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa megrótta egy rakéta április 5-i fellövéséért. A KCNA hivatalos phenjani hírügynökség szerint a kísérleti atomrobbantás az észak-koreai nukleáris elrettentő erő építését célzó lépések része, amelyek az ország védelmét szolgálják. A második atomrobbantás ereje, és az ellenőrzés technikai színvonala egyaránt meghaladta az első tesztét - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Észak-Korea első kísérleti atomrobbantását 2006 októberében hajtotta végre. Az első tesztet az ország északkeleti részén végezték. A KCNA nem közölte a második robbantás helyszínét.

Előzőleg a Yonhap arról számolt be, hogy Észak-Koreában "mesterségesen keltett földrengés" történt. A történtek miatt Ri Mjong Bak dél-koreai elnök rendkívüli tanácskozásra hívta biztonsági kabinetjét.

A NATO-nagykövetek is tiltakoznak

Nyilatkozatban ítélte el hétfőn az Észak-Korea által végrehajtott nukleáris és rakétakísérleteket az Észak-atlanti Tanács, vagyis a NATO-tagországoknak a szövetséghez akkreditált nagyköveteiből álló testület.

"Phenjan ezen felelőtlen lépései komoly kihívást jelentenek az ázsiai-csendes-óceáni térség békéjével, biztonságával és stabilitásával szemben, kiváltják a nemzetközi közösség egyetemes elítélő válaszát" - áll a nyilatkozatban.

A testület felszólítja Észak-Koreát, hogy teljesítse nemzetközi kötelezettségeit, hajtsa végre a vonatkozó ENSZ biztonsági tanácsi határozatokat, valamint számolja fel nukleáris fegyverkezési programját.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
    Forrás: AFP/Marco Longari Kadhafi szelleme kísérti Líbiát Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
    Forrás: AFP Aszad elnök közelében a szíriai lázadók A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavamat 87680 FL elöltöltős mosógép – MOST 5 ÉV extra garanciávalA-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Fotó: Pályi Zsófia [origo] A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Forrás: MTI/Turcsi Gábor Mit bír el a jég? Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »