3-3 amerikai halt meg afganisztáni és iraki merényletekben

Vágólapra másolva!
Irakban három amerikait - köztük két civilt - ölt meg egy útszéli bomba, Afganisztánban pedig egy öngyilkos merénylő robbantott egy amerikai katonai konvoj mellett. Itt hatan vesztették életüket, de csak azért ennyien, mert sokakat időben odébbtessékelt a merénylő, hogy ne legyen sok civil áldozat. Irakban még mindig hiú ábránd a biztonság, Afganisztánban pedig a helyzet súlyosabb, mint 2001 óta bármikor.
Vágólapra másolva!

Útmenti bombák öltek meg három-három amerikait Irakban és Afganisztánban még hétfőn. Az amerikai hadsereg csak kedden jelentette a történteket.

Az iraki bomba Bagdadtól nyugatra robbant, és egy újjáépítési tisztviselőt is megölt, aki az Illinois-i Kereskedelmi Kamara elnöke volt - írja az AP. A merénylet Falludzsa külső részén történt, abban a városban, ahol a legsúlyosabb utcai harcok dúltak az amerikai hadsereg és a szunnita lázadók között.

A merénylet másik két áldozata egy amerikai követségi dolgozó és egy katona voltak. Rajtuk kívül két sérült van az AP szerint. Irakban múlt péntek óta négy amerikai civilt gyilkoltak meg.

"Mi, akik azért dolgozunk, hogy Iraknak egy fényesebb jövőt biztosítsunk, olyan erőteljesen elítéljük ezt a szörnyű támadást, amennyire lehetséges" - nyilvánította ki sajnálatát Christopher Hill bagdadi amerikai nagykövet egy közleményben. "Ugyanolyan odaadóak maradunk, hogy segíthessünk az irakiaknak elérni a békét, stabilitást és felvirágzást, amik a terror ilyetén megnyilvánulásait a múltba száműzik" - tette hozzá Hill.

Tűnj innen, mert robbantok!

Egy fiatal, szakállas férfi három amerikai katonát és három afgán civilt meggyilkolva felrobbantotta magát kedden Afganisztán Kapisza nevű tartományában. Előtte azonban odakiáltott Szaíd Nadzsibullahnak, hogy ugorjon odébb, mert robbantani fog.

A 22 éves Nadzsibullah épp motorján hajtott Pul-i-Szajad környékén, amikor látott egy fehér autót, amint nagy sebességgel robog az ellenkező irányba. "Fiatal, szakállas férfi volt egy fehér kis sapkávala fején" - mondta Nadzsibullah. "Lelassított, rámnézett, majd intett a kezével, hogy tűnjek el gyorsan" - tette hozzá a fiatalember.

Nadzsibullah szerint ugyanezt tette a mögötte jövő riksásokkal is. Ekkor meghallotta a katonai járművek közeledését, majd csakhamar a robbanást. Csak tüzet és füstöt látott, majd megpillantotta a hat halottat és a két sérültet is.

A merényletet valószínűleg nem a tálib lázadók követték el, hanem az a nagyhatalmú hadúr, Gulbuddin Hekmatyar milíciájához köthető.

Az AP szerint egyre súlyosabb az afgán helyzet, gyakran kell az amerikai csapatoknak légitámogatást kérni. Kedden egy ilyen légitámadásban 13 lázadót öltek meg a légierő gépei. A keleti Hoszt tartományban pedig egy ellenőrző pontnál nem lassító autóst lőttek le amerikai és afgán katonák.

Az első négy hónapban az előző évihez képest negyedével több robbantásos merénylet történt Afganisztánban az AP számításai szerint.