Clinton szerint el kell számolni a Tienanmen téri öldökléssel

Vágólapra másolva!
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a Tienanmen téri diáktüntetés leverésének 20. évfordulóján azt követelte, Kína számoljon be a vérbe fojtott tüntetés áldozatairól. Peking eddig nem hozta nyilvánosságra az 1989. június 4-i megtorlás halálos áldozatainak számát.
Vágólapra másolva!

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerdán éles hangú állásfoglalásban követelte Pekingtől, hogy adjon számot a 20 évvel ezelőtt vérbe fojtott Tienanmen téri diákmegmozdulás áldozatairól.

Clinton a demokráciát követelő diáktüntetés évfordulója előtti napon felszólította a kínai vezetést, hogy bocsássa szabadon mindazokat, akik még mindig börtönben sínylődnek az egykori tüntetések miatt.

Kínának, amely nagy gazdasági fejlődést tett, és elfoglalni látszik megfelelő globális vezető helyét, nyíltan meg kell vizsgálnia múltjának sötét eseményeit, és nyilvánosan számot kell adnia azokról az emberekről, akiket megöltek, letartóztattak és akik eltűntek - tartalmazza a külügyminiszter közleménye.

Hillary Clinton februárban csalódást okozott jogvédő csoportoknak, amikor kijelentette, hogy a Kínával kapcsolatos emberi jogi kérdések nem zavarhatják meg az amerikai-kínai együttműködést a pénzügyi válság, a klímaváltozás, valamint az észak-koreai nukleáris program kérdésében.

A kínai kommunista párt - amely soha nem hozta nyilvánosságra az 1989. június 4-i megtorlás halálos áldozatainak számát - attól tart, hogy az évfordulós megemlékezések megingathatják hatalmát. A tüntetés leveréséről itt olvashat részletesen.