Megtiltották az utazást egy román EP-képviselőnek

Vágólapra másolva!
Egy bukaresti bíróság megtiltotta Románia elhagyását Gigi Becali üzletembernek, aki a hétvégi választáson európai parlamenti mandátumot szerzett a nacionalista Nagy-Románia Párt jelöltjeként. Becalit önbíráskodással vádolják.
Vágólapra másolva!

Kedden hozott döntést egy bukaresti bíróság Gigi Becali ügyében, aki a Nagy-Románia Párt listáján szerzett mandátumot az Európai Parlamentben a hétvégi választáson. A bíróság megtiltotta Becalinak, hogy elhagyja Romániát.

A testület a döntést arra alapozza, hogy a milliomos üzletember ellen - aki a Steaua labdarúgócsapat tulajdonosa, és Corneliu Vadim Tudor pártelnök után a második helyen szerepel a PRM listáján - két hónapja büntetőeljárás van folyamatban. A vád szerint megverette, majd fogva tartotta luxusautójának elrablóit, vagyis önbíráskodást gyakorolt. Most azt próbálják tisztázni, hogy az EP-mandátum biztosíthat-e számára mentességet.

Becali ügyvédje jelezte, hogy megfellebbezik a döntést, mivel szerinte "védence nem jelent veszélyt a közrendre", már két hónap telt el a bűnvádi eljárás megkezdése óta, és ez idő alatt pedig - mint mondta - egyetlen törvénytelenséget sem követett el.

Az MTI bukaresti tudósítója szerint az egykori juhászból milliomossá lett Becali megítélése meglehetősen végletes Romániában. Nem éppen szalonokba illő beszédmodora és viselkedésmódja miatt sokan nem veszik komolyan, de népes tábora van híveinek is, akik éppen "keresetlen" stílusa, olykor útszélinek minősíthető nyilatkozatai miatt istenítik. Ráadásul többször tett a nyilvánosság előtt látványosnak tűnő jótékonysági gesztusokat, amelyek csak növelték népszerűségét.

A Nagy-Románia Párt két mandátumot szerzett a Romániának járó 33-ból az EP-ben. A nacionalista és magyarellenes megnyilvánulásairól ismert pártnak nem tagja Belica, ő még évekkel ezelőtt alakított egy saját, Új Generáció nevet viselő pártot, amely azonban a legutóbbi parlamenti választáson nem tudta átlépni a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt.