Szélsőjobboldaliakat vettek őrizetbe Csehországban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vett a cseh rendőrség vasárnap az észak-csehországi Mostban 15 szélsőjobboldali radikális tüntetőt - közölte újságírókkal Alena Bartosová, a helyi rendőrség szóvivője.

A tüntetők egy korábbi, szélsőségesek elleni rendőrségi fellépés ellen tiltakoztak. A szóvivő elmondta, hogy 14 embert vétséggel, egy társukat pedig bűncselekménnyel - nácizmus népszerűsítésével - gyanúsítják.

Az őrizetbe vett személyek között van Petr Kotáb, a radikális Munkáspárt alelnöke is, aki őrizetbe vétele közben összeesett, és mentőt hívtak hozzá.

A mintegy 50 emberből álló menet a város pályaudvarától indult el, majd onnan 50 méterre fegyveres rendőrök vették körül csoportot és egy városházi vezető távozásra szólította fel a tüntetőket, miután a demonstrációt nem jelentették be előre.

A cseh rendőrség kedden házkutatást tartott bizonyos, a neonáci mozgalomhoz közel álló személyeknél, s mintegy 20 embert őrizetbe vett - közölte a cseh elektronikus sajtó. Az iDnes című hírportál szerint a rendőrök Prágában, Pilsenben (Plzen), Cáslavban, Brnóban és több dél-morvaországi településen kutatta át olyan személyek házait, lakásait, akik a neonáci mozgalomban való részvétellel gyanúsíthatóak.