Meg akarják tartani a betiltott teheráni ellenzéki tüntetést

Vágólapra másolva!
Tiltással próbálja otthon tartani a tüntetőket az iráni vezetés, miután a hétvégén véres összecsapásokba torkolltak az elnökválasztás utáni tiltakozások. A választásokat elveszítő ellenzéki jelölt, Mir Hoszein Múszavi nem fogadja el az eredményt, és hétfőn békés tüntetésre hívta támogatóit, a megmozdulást azonban a belügyminisztérium nem engedélyezte. Hiába azonban a tiltás és a média ellehetetlenítése, az ellenzék hétfő délutánra is tüntetést szervez Teheránban.
Vágólapra másolva!

Az iráni belügyminisztérium betiltott minden olyan tüntetést, amelyet az ellenzék elnökjelöltje, Mir Hoszein Múszavi mellett terveztek hétfőre. Mint a minisztérium sajtószolgálata közölte, nem adtak ki a hétfői napra engedélyt egyetlen felvonulásra vagy gyűlésre sem, minden ilyen megmozdulást betiltottak. Az MTI szerint a szervezők így elhalasztották a demonstrációt.

Helyi idő szerint délután 4 órakor azonban tüntetés kezdődik Teheránban - tudta meg az [origo] Ouldouz Maranditól, egy a németországi Hamburgban élő iráni nőtől. Teheráni ismerőseitől tudta meg a készülő demonstráció hírét, és azt is írta az [origo]-nak, hogy a mobiltelefon- és az internetszolgáltatást erősen korlátozzák Iránban. A View from Iran-blog szerint is négykor kezdődik a tüntetés, azonban nemcsak Teheránt jelöli meg helyszínként, hanem 20 olyan iráni városról is ír, ahol tömeges tiltakozást szerveznek.

A tiltó határozatot a teheráni hatóságok azután hozták, hogy Múszavi vasárnap engedélyért folyamodott egy hétfői békés tüntetés megtartására, amelyen hívei tiltakoztak volna az elnökválasztás eredménye ellen. Az ellenzék azzal vádolja a hatalmat, hogy meghamisította a pénteki voksolás eredményét, és így hozták ki győztesnek az eddigi elnököt, Mahmúd Ahmadinezsádot.

A belügyminisztérium szerint az Ahmadinezsád elök újraválasztása ellen tervezett felvonulást "rendszerellenes elemek" szervezik - írta a BBC. Muszavi névtelenül nyilatkozó támogatói nem zárták ki, hogy a tiltás ellenére tüntető csoportok gyűljenek össze a nap folyamán a főváros különböző pontjain.

Forrás: AFP
"Múszavit írtam, Ahmadinezsádnak olvasták" - képgaléria az iráni tüntetésekről

Ahmadinezsád a hétvégi győzelmével újabb négy évre szóló mandátumot kapott, de Múszavi már vasárnap beadványt intézett az iráni alkotmányőrök tanácsához, hogy semmisítsék meg az elnökválasztás eredményét. Az iráni Őrök Tanácsa, az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb testülete tíz napon belül dönt a pénteki elnökválasztással kapcsolatos kifogások ügyében. A tanács, amelynek hivatalosan jóvá kell hagynia a választási eredményeket, hétfőn szóvivője útján közölte, hogy két hivatalos fellebbezést kapott: Mir Hoszein Múszavi volt kormányfőtől, a mérsékelt ellenzék vezetőjétől, valamint Mohszen Rezaitól, a Forradalmi Gárda egykori parancsnokától.

Vizsgálatot rendelt el hétfőn az elnökválasztással kapcsolatos visszaélések ügyében Ali Hamenei ajatollah legfőbb iráni vezető is - közölte az iráni állami televízió. A híradás szerint Hamenei emellett felszólította Múszavit, hogy "törvényes úton" folytassa tiltakozását a választási eredmények ellen.

Múszavi melletti tüntetés - a megjelenő motorosok a Forradalmi Gárda fegyveresei

A választások után Iránban Ahmadinezsád győzelmét több tízezres tömeg ünnepelte, az ellenzéki jelölt melletti tüntetések azonban zavargásokba torkolltak. A szombat esti zavargásokban három reformpárti tüntető meghalt, és rengeteg ellenzékit őrizetbe vettek. Hétfőn a teheráni forradalmi bíróság épülete előtt tüntetett a fogva tartottaknak mintegy 200 hozzátartozója. A rendőrség vasárnap 170 ember, köztük 60 "szervező" őrizetbe vételéről számolt be (a választás után kitört zavargásokról bővebben korábbi cikkünkben, itt olvashat).

Blokkolt média

Felfüggesztették Iránban Mir Hoszein Múszavi ellenzéki elnökjelölt lapját, a Kálámeh Szábzot. Ezt egy másik reformpárti lap, a Szármájeh címoldalán jelentette hétfőn. Olvasóit a lap egy belső oldalra irányította több információért, az ennek szánt rubrika azonban üresen maradt, nyilvánvalóan a cenzúra következtében. Ugyanakkor a Szármájeh arról is hírt adott, hogy felfüggesztették a Velajat című, Kazvin városában megjelenő lapot is. Ez utóbbival kapcsolatos intézkedésre azután került sor, hogy a lapban megjelent egy karikatúra az iráni ellenzék szerint csalással újraválasztott Mahmúd Ahmadinezsád elnökről.

"Minden nyomdában ott vannak a hatóságok képviselői, ellenőrzik, hogy mit akarnak közölni, címeket, cikkeket, cikkrészleteket törölnek" - nyilatkozta a francia hírügynökségnek egy névtelenséget kérő iráni médiaszakértő. Az Aszr Egteszád című lapnak már szombati megjelenését is megtiltották, miután a következő szalagcímmel indult volna: "A tavasz zöldje folytatódik" és ezzel Múszavi színére utalt, más lapoknak pedig meg kellett változtatni a címlapjukat ahhoz, hogy megjelenhessenek.

A hatóságok a tüntetések miatt szigorításokat vezettek be Iránban a külföldi média ellen is. A szaúdi al-Arabíja televízió irodáit bezárták, és számos weboldal - így a BBC honlapja - sem volt elérhető a közel-keleti országban.

Forrás: [origo]
Egy leblokkolt iráni blog

Az iráni hatóságok felszólították a spanyol közszolgálati tv stábját, hogy hagyja el Iránt - közölte hétfőn a csatorna egyik munkatársa. "Felszólítottak minket, hogy még ma hagyjuk el az országot" - mondta Yolanda Alvarez a spanyol közszolgálati rádiónak telefonon Teheránból.

Azután kaptak ilyen utasítást a spanyol újságírók, hogy a TVE tudósítást közölt az iráni elnökválasztás hivatalos eredményének kihirdetése után Teheránban kirobbant zavargásokról. "Olyan tanúk vagyunk, akiknek terhes a jelenléte" - jelentette ki a spanyol televíziós újságíró. Szavai szerint az iráni hatóságok "távol akarják tartani a külföldi sajtó mindenféle jelenlétét".