Tüntetők támadtak Irán svédországi követségére

Vágólapra másolva!
Erőszakba torkollt egy tüntetés Irán svédországi nagykövetségénél. Az iráni választás eredménye miatt tiltakozó demonstrálók köveket dobáltak, majd behatoltak a képviselet épületébe. Végül a rendőröknek kellet közbelépniük.
Vágólapra másolva!

Tüntetők megtámadták péntek délután Irán svédországi nagykövetségét - jelentette a svéd STV televízió. A riport szerint mintegy 150 ember - többen álarcban - gyűlt össze a képviselet épületénél Stockholm Lidingö nevű elővárosában, hogy tiltakozzanak az iráni rendszer ellen, amelyet terroristának neveztek. Azért tiltakoztak, mert szerintük a nemrég megrendezett iráni elnökválasztás eredményeit meghamisították, és azt követelték, hogy zárják be a nagykövetséget. (Az iráni választásról szóló összes cikkünket megtalálja itt.)

A tüntetés nyugodtan kezdődött, de hirtelen egy csoport elkezdett köveket dobálni, majd ledöntötte a kerítést, és szemtanúk szerint mintegy 30-50-en behatoltak a képviselet területére. Néhányan a betört ablakokon bemásztak a villa belsejébe is. A személyzet egyik tagja könnyebben megsérült a dulakodásban, azt egyelőre nem tudni, hogy diplomata-e.

A kivezényelt félszáz rendőr eltávolította az épületből a tüntetőket, egyvalakit letartóztattak. A megmozdulás szervezői azt mondták, hogy az ő embereik közül is megsérültek néhányan a nagykövetség biztonsági őreivel való összecsapásban. Sötétedéskor is még mintegy száz, jórészt iráni származású tüntető tartott ki az épületnél, ahol már korábban is voltak tüntetések, de eddig mindig békések maradtak.