Csodát látni zarándokolnak egy szilfához a szerb ortodoxok

Vágólapra másolva!
Csodaváró szerb ortodox hívők ezrei igyekeznek egy Nis környéki faluba, ahol egy szilfán Szent Petkának a képmását vélték felfedezni. A csodás jelenség hitelességét hamarosan megvizsgálja az illetékes Irinej nisi püspök.
Vágólapra másolva!

Naponta ezrek özönlenek egy Nis környéki kis faluba, Donji Adrovacba hogy lássák azt a furcsa elszíneződést, amely a település a határában álló egyik könnyező szilfán jelent meg. Az elszíneződés egy apácaköntöst és kendőt viselő nőalakra emlékeztet, és a csodáról beszélő hívők azt gondolják róla, hogy az ortodox vallás egyik legtiszteltebb szentjének, Szent Petkának glóriás képmása. A jelenést azonban még igazolnia kell Irinej nisi püspöknek, a Szerb Ortodox Egyház illetékes főpapjának is.

A csodásnak tekintett képződményt egy helyi férfi, Milan Pejovic helyi fedezte fel még az év elején, de sokáig nem szólt róla senkinek. Június végén azonban mások is felfigyeltek emberre emlékeztető formára.

Slavoljub Petrovic helyi pap szerint "lehet figyelmeztetés, mert az utolsó pillanatban vagyunk, ideje, hogy a szerbek visszatérjenek hitükhöz. Elképzelhető az is, hogy jövendölés, vagy az, hogy nincs semmilyen jelentése" A pap ugyanakkor kétkedik, mivel a Szerbián kívül Bulgáriában is megkülönböztetett tiszteletnek örvendő Szent Petkát évszázadok óta mindig koromfeketében ábrázolták, és a fa törzsén látható alakon vörös elszíneződések is láthatók. Aki vöröset visel, az a Szűzanya, tehát lehet, hogy valójában az ő megjelenéséről van szó - mondta.

A fát drótkerítéssel vették körül, hogy senki ne érinthesse a törzsét, és Irinej püspök eredeti állapotában láthassa a jelenséget.