Ismeretlen helyre vitték Jackson koporsóját

Vágólapra másolva!
Még nem tudni, hol fogják eltemetni Michael Jacksont, akinek koporsóját ismeretlen helyre szállították a keddi búcsúrendezvény után. Elkészült a zenész halotti bizonyítványa, de abban sem szerepel, hogy mi okozta halálát, az orvos szakértők ugyanis még nem végeztek a vizsgálatokkal.
Vágólapra másolva!

Az énekes aranyozott koporsóját egy meg nem nevezett temetőbe szállították a keddi nyilvános búcsúztatás után - számolt be a rendőrség a Fox amerikai tévécsatornának. Annyit közöltek, hogy Jackson holttestét nem a Forest Lawn temetőbe szállították, ahol a búcsúztatás előtt a család szűk körben emlékezett meg az elhunytról.

Michael Jackson testvére, Jermaine az NBC csatornának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az énekes Los Angelestől északnyugatra fekvő birtoka, a Neverland farm lenne az ideális nyughely.

Közben kiadták az énekes halotti bizonyítványát, amelyből továbbra sem derül ki, mi okozta hirtelen bekövetkezett halálát. A halottkém, Ed Winter szerint további vizsgálatokra van szükség. Winter azt mondta, hogy az énekes agyát vagy legalábbis annak egy részét vizsgálják, és a szervet azt követően adják vissza a családnak temetésre, ha elvégezték a neuropatológiai teszteket.

A szakértő szerint nem ritka, hogy az agy egy részét további vizsgálatok céljából megőrzik, a családok néha várnak a temetéssel, míg visszakapják a szervet. Winter úgy tudja, a Jackson család is vár a temetéssel.

Michael Jackson június 25-én hunyt el Los Angelesben. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi vezetett az 50 éves zenész halálához, amelyet közvetlenül szívleállás okozott. Sok cikk jelent meg állítólagos gyógyszerfüggőségéről, az orvos szakértők szerint azonban csak hetek múlva lehet megállapítani a pontos okot.

Kedden Los Angelesben nagyszabású, zenés rendezvényen búcsúztatták Jacksont. A fellépők között volt Mariah Carey és Stevie Wonder is. Sokan méltatták zenei tehetségét, lánya, Paris Katherine pedig sírva beszélt arról, hogy Jackson volt a "legjobb apa a világon".