Maoista lázadók támadtak rendőrökre Indiában

Vágólapra másolva!
Maoista lázadók támadtak rendőrökre Indiában, a támadásban legalább 23 rendfenntartó halt meg. Az ország az 1960-as évek óta küld a lázadókkal, akik a 29 szövetségi államából már 15-ben jelen vannak.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 23 rendőrt öltek meg maoista lázadók vasárnap a közép-indiai Csattiszgarh államban - közölte a rendőrség. A rutinszerű járőrszolgálatban lévő rendőröket csapdába csalták a maoista fegyveresek egy erdős térségben. Az áldozatok között volt egy körzeti parancsnok is.

A terrortámadást a lázadók Rádzsnandgáon körzetében követték el, amely a nyugati Mahárástra állammal határos. A rendőrség átfésülő műveletet indított a térségben az elkövetők felkutatására. A maoisták, akik állításuk szerint a szegényparasztok és nincstelen mezőgazdasági munkások jogaiért harcolnak, egyre növelik befolyásukat India keleti, központi és déli térségeiben.

Az ország 29 szövetségi államából legalább 15 küzd lázadók csoportjaival. A lázadók mozgalmát, amely 1967 óta több ezer halálos áldozatot követelt, Manmohan Szingh miniszterelnök 2006-ban az India belbiztonságát fenyegető legsúlyosabb veszélynek nevezte.