51 vádpontban bűnös a Las Vegas-i a magyar ámokfutó

Vágólapra másolva!
Összesen 51 vádpontban találta bűnösnek az esküdtszék azt a Las Vegas-i magyar ámokfutót, aki 2007-ben egy kaszinóban kezdett lövöldözni. Ezzel egy kivételével minden vádat jogosnak találtak Zegreán István ellen. A büntetést augusztus végén szabják ki rá, de ügyvédje azt mondta, fellebbezni fog.
Vágólapra másolva!

52 vádpontból 51-ben bűnösnek mondta ki a Las Vegas-i magyar ámokfutót a helyi bíróság. A vádlott, Steven Francis Zegrean (Zegreán István) szenvtelenül vette tudomásul a nevadai esküdtszék ítéletét, amelynek felolvasása kilenc percet vett igénybe.

Zegreán 2007. július 6-án egy Las Vegas-i kaszinóban tüzet nyitott a játékteremben tartózkodókra. Négy embert sebesített meg, egyiküket sem súlyosan. A férfi büntetését egyelőre nem állapították meg, azt augusztus 31-én mondja ki a bíróság - írja a Las Vegas Sun helyi napilap. Zegreán akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.

Az Egyesült Államokban élő Zegreán korábban szobafestő volt, de elvesztette az állását, kétszer elvált, utolsó dollárjait pedig szerencsejátékon verte el Las Vegasban. A férfi ügyvédje a lap szerint csalódásnak nevezte az ítéletet. Közölte, hogy fellebbezni fog, de azt nem árulta el, hogy a döntés mely részét fogja megtámadni. Az ügyvéd azzal érvelt, hogy Zegrean a lövöldözés idején mély depresszióban volt és az volt a célja, hogy a rendőrök lelőjék.

Az ügyész ugyanakkor arra hivatkozott, hogy a férfi nyilvánvalóan embereket akart ölni és ez sikerülhetett volna neki, ha a fegyvere nem mond csődöt a 16. lövés után. A 17. töltény ugyanis beszorult a pisztolyába, miközben összesen 249 töltényt vitt magával a kaszinóba az ámokfutás éjszakáján. "Minél tovább marad ez az ember börtönben, annál nagyobb biztonságban vagyunk mindannyian" - idézte az ügyészt a Las Vegas Sun.