Idős főpap szállt szembe az iráni vezetéssel

Vágólapra másolva!
Nyíltan szembeszállt az ország vezetőivel Iránban egy idős, tekintélyes síita főpap, Hoszein Ali Montazeri nagyajatollah, aki vallási rendeletben ítélte el az elnökválasztás után kirobban tüntetéseket vérbefojtó kormányt. Az ilyen vezetőket a hívőknek kötelességük minden eszközzel leváltani - írta Montazeri, aki valaha a forradalom vezetőjének kijelölt utóda volt.
Vágólapra másolva!

Fatvában, vagyis vallási rendeletben bélyegezte meg Irán vezetőit Hoszein Ali Montazeri nagyajatollah, az iszlám ország egyik legmagasabb rangú vallási főpapja. Montazeri "jogbitorlónak" és "törvényszegőnek" minősítette az ország irányítóit amiatt, ahogyan a vitatott kimenetelű elnökválasztás után a tüntetőkkel bántak.

"Az a felelős vezető, aki elhanyagolja világi és vallási kötelességeit, és visszaél a nép bizalmával, az automatikusan elveszíti tisztségét. Ha viszont megpróbál erőszakkal, hazugsággal és csalással hatalmon maradni, akkor a hívőknek kötelességük, hogy minden törvényes eszközzel leváltsák. Eme kötelesség alól egyetlen hívő sem vonhatja ki magát, bármilyen ürügyre hivatkozik is" - írta a 87 éves ajatolláh.

Az egy hónappal ezelőtti választás óta ez a legszigorúbb hangvételű bírálat, amely vallási személyiség részéről nyilvánosan elhangzott Iránban. Bár Montazeri nem említette meg név szerint Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét, Szajed Ali Hamenei ajatollahot, a fatva egyértelműen az iszlám köztársaság vallási vezetői ellen irányult - írja a New York Times, amely a nyugati médiában elsőként számolt be a még szombaton kiadott fatváról.

A lap szerint nem valószínű, hogy a fatva azonnali hatást váltson ki Iránban, ahol az ellenzéki vezetők már világossá tették álláspontjukat. Több jelentős vallási vezető, köztük a nagyajatolláh is csatlakozott azokhoz a politikusokhoz, akik bírálták az utcai tüntetések elfojtását, és tisztességtelennek tartják a júniusi elnökválasztást. Mindazonáltal a többség óvatosan fogalmaz.

Montazeri a síita muszlim világ egyik legnagyobb vallástudósa és teológiai tekintélye. Annak idején az iszlám köztársaság alapítójának, Ruhollah Khomeini ajatollahnak a kiszemelt utóda volt, de még az imám 1989-ben bekövetkezett halála előtt kegyvesztetté vált, mert a tömeges kivégzések miatt bírálta a hatalmat. Ezután öt évet töltött házi őrizetben a síiták szent városában, Kumban.