Kínát fenyegeti az al-Kaida

Vágólapra másolva!
Az Észak-Afrikában dolgozó kínai munkások elleni támadásokkal fenyegette meg Kínát az al-Kaida a muszlim ujgurok elleni erőszak miatt. A fenyegetés több százezer kínait érint. Az Ujgur Világkongresszus elnöke nem kér az al-Kaida támogatásából.
Vágólapra másolva!

Az al-Kaida terrorszervezet megfenyegette Kínát, hogy Észak-Afrikában dolgozó kínai munkásokat fog megtámadni az muszlim ujgurok elleni erőszak miatt - írja a Times.

Az al-Kaida algériai csoportjának fenyegetése az első a terrorszervezet részéről, mely közvetlenül Kína ellen irányul.

Múlt héten a nyugat-kínai Hsziancsang régóban, ahol a muszlim ujgurok vannak többségben, összecsapások kezdődtek az ujgurok és a han kínaiak között, 184-en haltak meg és több mint 1600-an megsérültek. (A konfliktus hátteréről bővebben itt olvashat.)

Az ujgur felkelést világszerte szimpátiával figyelik a dzsihádista szervezetek - írja a Times. Szerintük a kínai központi vezetés korlátozza az ujgurok vallási szabadságát és han kínaiakat telepít be Hsziancsangba, hogy kisebbsége szorítsa az ujgurokat..

Az algériai al-Kaida terrorszervezet fenyegetőzése több százezer kínait érint, ennyien dolgoznak a Közel-Keleten, illetve arab országokban. Algériában 50 ezer kínai dolgozik - írja a Times.

Rebija Kadeer, az Ujgur Világkongresszus Washingtonban élő vezetője közleményében azt írta, hogy ő és szervezete elutasítja az erőszak minden fajtását, mert az nem megoldás a problémákra. "Ne húzzon hasznot a globális terrorizmus az ujgur nép önrendelkezési törekvéseiből és a tragédiából, elutasítjuk a fenyegetőzésüket a kínai diplomáciai képviseletek és civilek ellen" - írta Kadeer.