Magyarokat kényszerítettek koldulásra Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Erőszakkal koldulásra kényszerítettek magyar és román állampolgárokat Spanyolországban. Munkalehetőséget ígértek nekik, de miután kiutaztak, elvették az okmányaikat és veréssel vették rá őket a kéregetésre.
Vágólapra másolva!

Fenyegetéssel és veréssel koldulásra kényszerítettek a spanyolországi Alicantéban tucatnyi magyar és román állampolgárt, köztük fogyatékosokat is - jelentette csütörtökön a spanyol sajtó. A rendőrség négy személyt tartóztatott le, de az El Mundo lap szerint további őrizetbe vételekre lehet számítani.

A letartóztatottak Magyarországról és Romániából munkalehetőség - narancsszedés - ígéretével csalták Spanyolországba az áldozataikat. A megérkezés után elvették az okmányaikat, és utcai koldulásra kényszerítették őket. Az illetőket reggelente kirakták a város egy-egy pontjára, és estig magukra hagyták őket, majd az összegyűlt pénzt elvették tőlük. Az áldozatok közül egyeseknek testi fogyatékosságai vannak, mások csak színlelték a nyomorékságot.

Az áldozatokat szabadon engedték, két gyermeket ideiglenesen állami gondozásba vettek.