Már több mint ötvenezer brit fertőződött meg az új influenzavírustól, amelynek eddig 29 halálos áldozata is van. Az egészségügyi hatóságok azt kérik, akinek enyhébbek a tüneteik, maradjanak otthon, hogy az orvosok a súlyos esetekkel tudjanak foglalkozni.

Akár a lakosság harmada megfertőződhet
Az Egészségvédelmi Szervezet (HPA) becslése szerint a H1N1 vírustörzs nagy-britanniai megjelenése óta 55 ezren kapták el a kórt. A járvány rendkívül gyorsan terjed: az előző, hétfői összesítésben még tízezernél kevesebb igazolt fertőzés és 17 haláleset szerepelt. Így Nagy-Britanniában a 60 milliót valamivel meghaladó lakosságszámhoz viszonyítva a legnagyobb a fertőzöttek száma a világon.
Több gócpontban, például a nyolcmilliós Londonban és más közép-angliai nagyvárosokban már hivatalosan is járványos méretet ölt a betegség, amelynek lefolyása azonban a legtöbb esetben enyhe. Annak érdekében, hogy a körzeti orvosi rendelők a súlyosabb esetekre összpontosíthassanak, az állami egészségügyi szolgálat a jövő héttől telefonos, illetve internetes kapcsolatfelvételi lehetőséget teremt: a magukat betegnek érzők szakértőkkel konzultálhatnak anélkül, hogy kimozdulnának otthonról. Ha a leírt tünetek alapján valószínűsíthető, hogy az új influenzatörzzsel fertőződtek, a hatóságok vírusellenes szert juttatnak el hozzájuk.
A lakosságot napok óta rádió- és televízió-közleményekben kérik, hogy csak azok a fertőzöttek keressék fel a körzeti rendelőket, akik valamely veszélyeztetett csoportba tartoznak, például a várandós nők, illetve a cukorbetegségben vagy asztmában szenvedők. A többieknek azt ajánlják, maradjanak otthon, fogyasszanak bőséges mennyiségű folyadékot, és pihenjenek.
Nem hivatalos csütörtöki értesülések szerint elkapta a betegséget Cherie Blair, Tony Blair volt brit kormányfő felesége is, aki otthonában lábadozik.
Szakértői becslések szerint a járvány során akár a brit lakosság harmada is megfertőződhet. Andy Burnham brit egészségügyi miniszter nemrégiben a londoni alsóházban azt mondta: a járvány csúcspontján lehetnek olyan időszakok, amikor napi 100 ezer új beteget regisztrálnak a hatóságok.
Élő pajzsnak használt kisfiú miatt felel két izraeli katonaVádat emelt az izraeli hadsereg két saját katonája ellen, akik a hatóságok szerint élő pajzsként használtak egy palesztin fiút a 2008 végén indított gázai háborúban. A ...
80 OKJ képzés, EFEB!Távoktatással, munkalehetőséggel.
Református: 0066211 intézmény, 4 120 munkatárs, 184 000 találkozás
1% a gyermekmentőértTámogassa adójával a Gyermekrohamkocsit!
Demszky elismert egy Antal-állítást
A főpolgármester elismerte: kérte egy- szer, hogy használjanak egy bizonyos üzemanyag-adalékot a BKV-nál.
Mi legyen az első dolguk?
Ön szerint mi az a gazdaságpolitikai intézkedés, amivel az új kabinetnek kezdenie kellene? Szavazzon!
Bányásszunk kisbolygókon!
Értékes fémek, kincset érő vízmoleku- lák - ezekkel szolgálnak a kisbolygók. Vajon utódaink ki fogják-e használni?