"Tisztában volt vele, hogy veszélyben van" - újabb orosz jogvédőt végeztek ki

Vágólapra másolva!
Elszántan kutatta a csecsenföldi visszaéléseket, szembeszállt a helyi hatalmasságokkal, és tudta, hogy veszélyes terepen mozog. Natalja Esztyemirova orosz jogvédőt fényes nappal elrabolták, holttestét egy erdőben találták meg. Nem tudni, kik ölték meg, de társai a hírhedt csecsen elnököt sejtik a háttérben. Ő visszautasítja a vádakat, de nem Esztyemirova az első kritikusa, aki holtan végezte.
Vágólapra másolva!

Natalja Esztyemirovát szerdán reggel ismeretlen fegyveresek rabolták el grozniji otthona elől. Az esetnek szemtanúi is voltak, látták, amint reggel 9 körül, fényes nappal 4 férfi egy furgonba tuszkolta az aktivistát, aki azt kiabálta "Elrabolnak! Elrabolnak!". Később holtan találták meg egy forgalmas út melletti erdőben, hírügynökségi jelentések szerint kétszer fejbe lőtték.

Esztyemirova az egyik legismertebb orosz jogvédő volt. 1959-ban született egy orosz-csecsen vegyes házasságból, a grozniji egyetem történelem szakán szerzett diplomát, majd iskolai történelem tanárként dolgozott 1998-ig. 1999-től a második csecsen háborúban gyűjtött bizonyítékot emberi jogi bűncselekményekről, 2000 óta volt a Memorial, a legrégebbi orosz jogvédő szervezet munkatársa. 2004-ben a svéd parlamentben vehette át a Right Livelihood díjat, 2005-ben pedig a Robert Schuman medállal tüntették ki az emberi jogok védelméért végzett munkája, és a katonai visszaélések feltárása miatt.

2007-ben elsőként ő vehette át az Anna Politkovszkaja díjat is, amelyet a 2006 októberében meggyilkolt, szintén csecsenföldi visszaélések feltárásán dolgozó újságíró emlékére alapítottak. Esztemirova személyesen is ismerte Politkovszkaját, akit feltehetően munkája miatt öltek meg, továbbra sem tudni azonban, hogy kik végeztek vele.

A BBC egyik riportere szerint Esztyemirova volt a legfontosabb összekötő kapocs a nyugati sajtó és a független csecsen média között. A térségbe érkező nyugati újságírók közül soknak az első útja Esztyemirova lakására vezetett, hogy nála tájékozódjon az aktuális helyzetről. Matthew Chance, a CNN egyik vezető riportere, aki személyesen is ismerte, úgy fogalmaz: "Natalja Esztyemirova volt a fő forrása a független, a hatalommal szemben kritikus biztonsági, illetve emberjogi helyzetről szóló információknak. Beszéltem vele arról, hogy veszélyes, amit csinál, de ő nagyon elszánt volt. Ott élt és dolgozott Csecsenföldön, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az élete veszélyben van. Ha valaki, akkor ő igazán tudta, hogy milyen kockázatot vállal."

Forrás: AFP
Esztyemirova (balra) egy sajtótájékoztatón

Konfliktusa a hatalommal

Az utóbbi években azzal vált Oroszország egyik vezető emberi jogi aktivistájává, hogy bizonyítékokat gyűjtött, illetve dokumentálta az orosz és csecsen fegyveres erők visszaéléseit. A Csecsenföldet először miniszterelnökként, majd 2007 óta - Vlagyimir Putyin akkori orosz elnök elnök által kinevezett és támogatott - elnökként irányító 32 éves Ramzan Kadirov mára gyakorlatilag korlátlan hatalommal bír a térségben.

Emberi jogi szervezetek folyamatosan támadják az általa felállított és irányított Kadirov követői nevű milícia miatt. A német Társaság a Megfélemlített Emberekért azt állítja, hogy a Csecsenföldön az utóbbi években elkövetett gyilkosságok, emberrablások, kínzások, és nemi erőszakok háromnegyedét a kadirovista magánhadsereg követte el. Ezt támasztják alá a Memorial jelentései is, melyek szerint a milícia egy halálosztag, amely a törvények teljes figyelmen kívül hagyásával számol le Kadirov ellenfeleivel.

Jelentések szólnak az elnök által irányított titkos, és illegális börtönökről, ahol hivatalos eljárás nélkül tartanak fogva, és kínoznak embereket. Anna Politkovszkajat például az után gyilkolták meg 2006-ban, hogy egy bizonyítékként felhasználható videó felvételről beszélt, melyen Ramzan Kadirov állítólag saját kezűleg követ el kegyetlenkedéseket, kínzásokat.

Movladi Baisarov, egy Kadirovval konfliktusba került katonai vezető - akit nyilatkozatai után meggyilkoltak - így beszélt róla: "Úgy viselkedik, mint egy középkori zsarnok. Ha valaki elmondja az igazat arról, hogy mi folyik itt, azzal a saját halálos ítéletét írja alá. Megtehet bármit, amit csak akar. Bármelyik nőt is megszerezheti, és azt tehet velük, amit csak akar." Baisarov arról is beszélt, hogy tudomása van rengeteg emberről, akiket Kadirov parancsára végeztek ki, és azt is tudja, hogy hova temették őket.

Sokan tudni vélik, hogy ki rendelte meg a gyilkosságot

Natalja Esztyemirova és a Memorial viszonya Kadirovval, illetve az orosz kormánnyal is ellenséges volt. A Memorial munkatársai - bár bizonyítékkal nem rendelkeznek -, de meg vannak győződve arról, hogy Kadirov a felelős a gyilkosságért. Az elnök ezt visszautasította, és azt mondta ez csak egy kísérlet arra, hogy besározzák a csecseneket. Azt ígérte, hogy nagyon alaposan kivizsgálják a bűntényt, személyesen felügyeli majd a nyomozást. Elítélte a történteket Dmitrij Medvegyev orosz elnök is, és ígéretet tett a bűnösök kézre kerítésére, azt azonban határozottan visszautasította, hogy a kormányzat állna a gyilkosság mögött.

"Tudom, hogy ki a bűnös Natalja meggyilkolásáért. Úgy hívják Ramzan Kadirov. Ő korábban megfenyegette, inzultálta, és személyes ellenségének tekintette őt. Azt nem tudjuk, hogy ő maga adott parancsot a gyilkosságra, vagy hozzá közel állók akarták kiszolgálni a főnököt" - írta közleményében Oleg Orlov, a Memorial nevű jogvédő szervezet vezetője.

Lev Ponamariov emberjogi aktivista szerint az, hogy kiket hallgattatnak el - Kadirov kritikusait - választ ad arra, hogy ki lehet a megrendelő. "Amikor rövid idő alatt három olyan embert ölnek meg sorban, akik ugyanazon az ügyön dolgoztak, akkor nem marad több kérdés. Politkovszkaja, Markelov [emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd], és most Esztyemirova, akik mindhárman a végrehajtó hatalom visszaéléseit, és ártatlan csecsenek meggyilkolását tárták fel. Mindhármukat meggyilkolták...ez teljesen tiszta." Az említett Markelovot januárban gyilkolták meg, a Novaya Gazeta egyik újságírójával - Anastasia Baburovával - együtt.

Natalja Esztyemirova halála beleilleszkedik abba a sorba, melyben az utóbbi időben újságírókat és emberjogi aktivistákat gyilkoltak meg, a nyomozás azonban csak elvétve járt sikerrel. Anna Politkovszkaja megölésének nyomozása során ugyan elfogtak három gyanúsítottat, őket azonban végül felmentette a bíróság. "Azt gondolom, hogy ez egy jogi zsákutca lesz. Csecsenföldön lehetetlen bármit is kinyomozni. Az egyetlen ember, aki tudja az igazságot az Ramzan Kadirov" - nyilatkozta Vlagyimir Pribilovszki, egy moszkvai elemző központ vezetője. Sok átlagember is osztja ezt a véleményt, az AP hírügynökség például egy moszkvai tanár véleményét kérdezte, aki megjegyezte: "Úgy látszik az a szabály, hogy ezek az ügyek nem oldódnak meg. Úgy tűnik, nem nagyon akarják megoldani őket."