Vágólapra másolva!
Rohamrendőrökkel csapott össze több száz reformpárti tüntető kedden Teherán központjában. Egy szemtanú szerint a hatóságiak több tucat tiltakozót vettek őrizetbe. 
Vágólapra másolva!

Az iráni elnök és a kormány elleni jelszavakat skandáltak ellenzéki tüntetők Teherán központjában. Lemondásra szólították fel Mahmúd Ahmadinezsád elnököt, diktátornak nevezték, és halált kiáltottak rá. A rohamrendőrök gumibotokkal ütlegelték a tüntetőket, akik a hatósági gyülekezési tilalommal dacolva tüntettek a teheráni a Haft-e Tiren téren.

A szemtanú szerint több száz rohamrendőr esett a tüntetőknek, akik azért gyűltek össze, hogy támogatásukról biztosítsák az ellenzéki Mir Hosszein Múszavit. A politikus vesztesként került ki az Ahmadinezsáddal vívott elnökválasztási párharcból, és azt állítja, hogy az iráni elnök elcsalta a választást. A szemtanú azt mondta, hogy a rohamrendőrök több tucat tüntetőt tuszkoltak be rendőrautókba, majd elszállították őket.

Az összecsapásról szóló hír azután érkezett, hogy Múszavi támogatói új tiltakozási formát terveztek bevezetni - írja a BBC. Az aktivisták arra buzdítottak, hogy az emberek egy megadott pillanatban kapcsolják le a világítást és a háztartási gépeket, majd öt perccel később kapcsolják be mindet: vasalókat, szendvicssütőket, mikrohullámú sütőket - nagy mennyiségű áramot felhasználva. Az aktivisták vezetői abban reménykedtek, hogy ezzel a túlfogyasztással sötétségbe boríthatják Teherán utcáit, lehetővé téve a tüntetést.