Életveszélyes állapotban van a Bristolban megvert magyar

Vágólapra másolva!
Egy londoni kórházban ápolják azt a magyar fiatalembert, akit szombaton vertek meg Bristolban. A 29 éves magyar életveszélyes állapotban van.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes állapotban van az a 29 éves magyar férfi, akit a nagy-britanniai Bristolban támadtak meg az utcán még szombaton. A hírt a londoni magyar főkonzul megerősítette a Független Hírügynökségnek.

A helyi rendőrség szerint két 15 éves fiút őrizetbe vettek, de egyelőre egyikük ellen sem emeltek vádat. Helyiek azt mesélték a Bristol Evening Post című lapnak, hogy egy, a támadás helyszínéhez közel lakó nő találta meg az áldozatot vérbe fagyva a járdán, ő hívta a 999-es sürgősségi számot. Azt mondta a nő, hogy a kutyája megállás nélkül ugatott, ezért ment ki az utcára.

Az újság idéz egy másik nőt, ő azt mesélte, hogy az amúgy békés, nyugodt környéken élőket megdöbbentette a brutális eset. A Bristol Evening Post egy férfiról is ír. Ő azt mondta, hogy egy üveggel üthették le az áldozatot, de nem látta magát az esetet.

Takács László londoni magyar főkonzul azt mondta: a magyar fiatalember az egyik bristoli kórházba került, állapota kritikus. A főkonzulátus felvette a kapcsolatot a hozzátartozókkal, bővebb információt a fiatalember családjának kérésére azonban nem közöltek róla.