Ujjlevágással fenyegetik az afgán szavazókat a tálibok

Vágólapra másolva!
Afganisztánban augusztus 20-án elnökválasztást tartanak, az ország jelentős része azonban fél elmenni voksolni: a tálibok ujjlevágással és öngyilkos merényletekkel fenyegetik azokat, akik részt vesznek a szavazáson. Karzai elnök szerint ennek ellenére békésen zajlik majd a választás.
Vágólapra másolva!

"Le fogjuk vágni mindenkinek az ujjait, aki szavazott. Tudni fogjuk, kik ezek, mert a tinta látszik az ujjaikon" - mondta egy tálib parancsnok az afganisztáni Zabul tartomány egyik mecsetjében a New York Times szerint.

Egy kandahari mecsetben még a falra is kitettek a tálibok egy hirdetményt: senki nem menjen szavazni, mert meg fogják támadni a szavazóhelységeket. A tálibok rendszeresen fenyegetik az afgánokat, hogy "súlyosan megbüntetik" azokat, akik részt vesznek az augusztus 20-i elnökválasztáson és azt állítják, kétszáz öngyilkos merénylőjük áll készen a választás napjára. A tálibok szerint a választás hamis és "nem afgán", mert az ország megszállás alatt áll.

A New York Timesnak nyilatkozó afgánok szerint lehetetlen lesz a tálibok uralta vidéken megtartani a választást, mert a kormány csak a központi területeket irányítja. "Az emberek félnek, nem mernek majd elmenni szavazni. Én is inkább otthon maradok" - mondta Mahmood Mirza, egy falusi afgán Helmand tartományból a New York Timesnak.

Hamid Karzai államfő ennek ellenére optimista - a fővárosban, Kabulban tartott beszédében azt mondta, a választás békésen fog zajlani, Afganisztán ellenségei ugyan megpróbálnak majd zavart kelteni, de ez nem fog sikerülni nekik. A kampány során eddig valóban nem történek támadások, a fenyegetések pedig az utóbbi időben váltak gyakoribbá.

Egy sikeres választás alapvető fontosságú lenne a New York Times szerint mind az afgán, mind az amerikai kormány számára, hogy megmutassák, hét év háború után sikerült stabilabbá és biztonságosabbá tenni Afganisztánt. Karzai fő riválisa Abdullah Abdullah volt afgán külügyminiszter.