Politikai korrupcióról írhatott könyvet Putyin fő stratégája

Vágólapra másolva!
Orosz lapok szerint a politikai életben dúló korrupcióról írt regényt a Kreml első kabinetfőnök-helyettese, Vlagyiszlav Szurkov. A kisregény újságírók megkenéséről és politikai manipulációról szól. Van, aki szerint csak PR-fogás, hogy Szurkovnak tulajdonítják az álnév alatt megjelent művet.
Vágólapra másolva!

Politikai vezetők körében dúló korrupcióról szóló kisregényt írt állítólag az orosz belpolitika egyik szürke eminenciása, a Kreml első kabinetfőnök-helyettese, Vlagyiszlav Szurkov. Az Okolonolja (kb. Közel a nullához) című regény még június elején jelent meg Natan Dubovickij álnéven, amely az orosz Vedomosztyi szerint Szurkovot takarja (a politikus feleségét Natalja Dubovickajának hívják). A Kreml a múlt héten tagadta, hogy Szurkov lenne a regény szerzője.

A műben egy politikailag elkötelezett lapkiadó arra utasít egy költőt, hogy írjon verset egy helyi kormányzó nevében, hogy az okosnak tűnjön fel és díjat nyerjen. A kiadó ezen kívül megpróbál megvesztegetni egy ellenzéki újságírónőt, hogy javítsa ki azokat a cikkeit, amelyeket egy, a kormányzó egyik rokona tulajdonában lévő vegyi üzem gyermekek egészségére gyakorolt káros hatásairól írt.

"Nem a hatalmon lévőket gyűlölöd, hanem az életet" - mondja a lapkiadó figurája a regényben az ellenzéki újságírónak. Azzal érvel, hogy a hatalom berkeiben dúló igazságtalanság és erőszak mind az élethez tartozik, és ahelyett hogy harcolna ellene, fogadja el.

A Kreml egyik vezető stratégiájának számító Szurkov, a brit Independent szerint az orosz "szuverén demokrácia" doktrínájának kidolgozója, amelynek lényege, hogy a politikai középpontban erős, szervezett állam áll a káosszal és a külföldi befolyással szemben.

Többen kételkednek azonban abban, hogy valóban ő lenne a krimi szerzője, Marina Litvinovics, az ellenzéki Gari Kaszparov egyik tanácsadója például PR-fogásnak tartja, hogy a regényről azt híresztelik, Szurkov írta.