Újabb férfit vádoltak meg a londoni ékszerrablással

Vágólapra másolva!
Újabb férfi ellen emeltek vádat csütörtökön az augusztusi londoni ékszerrablás ügyében. Ő a harmadik ember, akinek bíróság elé kell állnia az ékszerüzlet kifosztása miatt. Egyelőre nem tudni, hogy a tényleges rablással gyanúsítják-e bármelyiküket is, vagy csupán azt feltételezik, hogy szövetségesként segítették a rablókat.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön egy harmadik férfit is megvádoltak azzal, hogy részt vett Nagy-Britannai legnagyobb ékszerrablásában - írja a Telegraph. A 42 éves férfi ellen az a vád, hogy szövetkezett a londoni New Bond utcai ékszerüzlet kirablására. A bűncselekmény augusztus 6-án történt. Két jól öltözött, londoni akcentussal beszélő férfi sétált be az ékszerboltba, fegyverrel kényszerítették az alkalmazottat, hogy 43 különböző ékszert - amelyeken összesen 1500 gyémánt található - egy táskába pakoljon. A zsákmány értéke 40 millió font (12,5 milliárd forint) volt.

Szerdán két másik - egy 26 és egy 24 éves - férfit már bíróság elé állítottak az ügyben. Őket a rablásra szövetkezésen kívül fegyver birtoklásával is megvádolták. Bírósági meghallgatásukra öt biztonsági őr kísérte őket. Csupán a személyes adataikról nyilatkoztak, mást nem mondtak a bíróság előtt. Egyikük ügyvédje az épület előtt azt mondta: védence tagadja a vádakat, és szerinte a biztonsági kamerák felvételei is azt bizonyítják, hogy nem ő volt az elkövető. A férfi azt állítja: nem is volt ott az ékszerüzletben.

A harmadik letartóztatásról a Scotland Yard nem adott ki információt. A Guardian szerint egyelőre nem világos, hogy a három férfi bármelyikét is azzal vádolják-e, hogy ő volt a tényleges rablók. Egy, a múlt héten szintén letartóztatott 50 éves férfit óvadék ellenében szabadlábra helyeztek.

A biztonsági kamerák felvételét a Scotland Yard közzétette. A felvételen látszik, amint a két rabló elhagyja az üzletet. Rálőttek egy biztonsági őrre, mielőtt bepattantak volna egy kék BMW-be, miközben egy csomagot átadtak egy motorosnak. Ezután belerohantak egy taxiba, és lőttek még egyet, amikor a járókelők megpróbáltak közbeavatkozni. Végül többször is újra járművet váltva elmenekültek a helyszínről. A rendőrség szerint a váltott kocsikkal legalább két segítője volt a rablóknak.

A biztonsági kamerák felvételei alapján kiderült, hogy a két férfi két nappal a rablás előtt már járt a boltban. A rablás előtt az elkövetők smink és hajfesték segítségével akarták elváltoztatni a vonásaikat, hogy idősebbnek nézzenek ki. Később erről a tervükről letettek, mert túl időigényes lett volna, de próbamaszkok azért készültek, amelyekről a rendőrség később DNS-mintát vett. A rendőrség már korábban őrizetbe vett két sminkest, akik a gyanú szerint segítettek az ékszerrablóknak. Korábbi hírek szerint a DNS alapján azonosították a rendőrök egy tagját a bűnbandának.