[origo] nagyvilág>
Nem engednék világ körüli hajóútra a 13 éves holland lányt
[origo]|2009. 08. 26., 10:29|Utolsó módosítás:2009. 08. 26., 13:45|Meg akarják akadályozni egy 13 éves holland lány tervezett világ körüli vitorlásútját a holland hatóságok. A lány szülei azt mondják, kivándorolnak Új-Zélandra, ha nem kap engedélyt lányuk az utazásra.

Laura Dekker és balra hátul édesapja
JÁTSSZ ONLINE!
A 13 éves Laura Dekker egyedül akarja körbevitorlázni a Földet - írja a Spiegel című német lap. Amennyiben megkapja az engedélyt és célba ér, akkor ő lesz a legfiatalabb ember, aki vitorlás hajóval egyedül kerüli meg a Földet.
Dekker rekordkísérletét nem fogadta kitörő lelkesedés Hollandiában: a bíróság a lány elvált szüleitől akár a gondoskodási jogot is megvonhatja. Az oktatási minisztérium azzal az indokkal nem engedélyezte a lány felmentését az iskolalátogatás alól, hogy a rekordkísérlet alatt túl sok óráról hiányozna. A vitába a gyámhivatal is bekapcsolódott, amely szerint a két évre tervezett magányos utazás veszélyeztetné a lány "oktatáshoz, a kortársakkal való kapcsolatához" fűződő jogait.
Kedden a szülők bejelentették, hogy amennyiben a holland hatóságok megpróbálják megfosztani őket a gondoskodási jogtól, kivándorolnak Új-Zélandra, és onnan eresztik útnak lányukat. A család kérvényezte kijelentkezését lakóhelyéről, Utrecht városból, de a hatóságok erre egyelőre nem adtak engedélyt. A város szóvivője azt mondta, kivizsgálják az esetet. Ha a bíróság pénteken elutasítja a szülők kérvényét, a rendőrség megakadályozhatja a család kiutazását.
A vita számos tanulsággal szolgálhat. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a szülők vagy az állam dönthet-e egy gyerek sorsáról. Kérdés, hogy beavatkozhat-e az állam olyankor, amikor egy gyerek akaratáról van szó, amit ráadásul a szülei is támogatnak - írja egy holland jogász véleményére hivatkozva a Spiegel. A bírósági eljárás másik alapkérdése, hogy tényleg rossz-e, ha a szülők megengedik gyerekeiknek, hogy a szenvedélyüknek éljenek.
A lányról a család ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy "tengeri só van a vérében": Laura egy vitorláson született Új-Zélandon szülei világ körüli útja alatt, ezért megkapta az új-zélandi állampolgárságot is. Életének első négy évét egy hajón töltötte, szülei ugyanis akkoriban a Föld körül hajóztak.
Időközben azt is megvizsgálták, mennyire jártas a hajózásban a lány. E szerint Dekker "teljes biztonsággal kezeli" 8 méter 30 centi hosszú, Guppy névre keresztelt Hurley 800 típusú hajóját. Pszichológusok csekélynek tartják annak az esélyét, hogy Laura elmagányosodna és depressziós lenne, mivel a kikötőkben rendszeresen találkozna emberekkel, illetve műholdak révén folyamatos összeköttetésben állna a világgal.
A jelenlegi legfiatalabb ember, aki körbevitorlázta a Földet, a 17 éves kaliforniai Zac Sunderland. Ő 400 napot töltött egymagában a vizen.
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Lebénultak a magyar bankok
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?