Földrengés miatt rendeltek el cunamiriadót Jáván

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nagy erejű földrengés történt szerdán az indonéziai Jáva déli partvidékénél, a hatóságok szökőárriadót rendeltek el. Az amerikai földtani intézet 7,4 erősségűre tette a földrengést. A földmozgás központja Tasikmalayától 142 kilométerrel délnyugatra volt, 60 kilométer mélységben. Sérülésekről és károkról egyelőre nem érkeztek hírek. A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ szerint a földmozgás szökőárt okozhat, ezért riadót fújtak. Jakartai lakosok szerint a fővárosban kilengtek az épületek, az emberek pánikszerűen menekültek az utcára az irodákból. Egy helyi lakos szerint az épületek először tíz másodpercen át remegtek, majd kis szünet után ismét kilengtek.