Anyjuk drogoztatta a támadó angol fiúkat

Vágólapra másolva!
Az egyik rokon szerint anyjuk kannabiszos teát itatott azokkal a 10 év körüli gyerekekkel, akik brutálisan bántalmaztak két velük egykorú fiút Angliában. A 10 és 11 éves támadók a bíróságon elismerték bűnösségüket - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Áprilisban gyanúsította meg a rendőrség a kiskorú testvérpárt, hogy súlyosan bántalmaztak egy kilenc- és egy tizenegy éves fiút az angliai Edlingtonban. A bűncselekmény idején 10 és 11 éves támadók csütörtökön, a sheffieldi bíróságon elismerték, hogy ők követték el a támadást, és bevallották azt is, hogy ki is fosztották az áldozatokat.

A megtámadott gyerekek egy parkban játszottak, amikor a két fiú egy hasadékba csalta és téglákkal megdobálta őket. A kisebbik áldozatnak sikerült elmenekülnie és riasztania a hatóságokat. Egy 40 éves nővel találkozott először, aki később azt nyilatkozta, hogy élete végéig kísérteni fogja a vérrel borított gyerek látványa.

A támadó testvérpár egyik rokona a BBC-nek beszélt a család életkörülményeiről. A névtelenséget kérő nő elmondta, hogy a fiúk kaotikus háztartásban élnek, és már fiatal koruktól kezdve horrorfilmeket néztek. A nő szerint az anya nem foglalkozott a gyerekekkel, és még az is előfordult, hogy kannabiszt tett a teájukba, hogy hamar elaludjanak és ne kelljen velük foglalkoznia. A gyerekek amúgy gyakran fennmaradtak egész éjszaka, és egyszer még a saját ruhásszekrényüket is felgyújtották - mondta a rokon, hozzátéve, hogy "mindig is rossz fiúk voltak, de ha rendes családba születnek, szerethető gyerekek lettek volna".