Az őrület szélére sodródnak a japán halálraítéltek

2009.09.10. 15:24

A kegyetlen bánásmód miatt a japán halálraítéltek többségét az őrület fenyegeti - állítja az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő szervezet. Az elítéltek pár órával a kivégzés előtt tudják meg, hogy meg fognak halni, évekig nem beszélhetnek senkivel, alig engedélyezik számukra a mozgást.

A japán börtönökben uralkodó embertelen állapotok miatt a halálra ítélt rabok az őrület szélére sodródtak - írja az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő szervezetre hivatkozva a BBC.

A civil szervezet a japán igazságügyi rendszerről szóló jelentésében azt írta, kegyetlen az a gyakorlat, hogy a halálraítéltekkel mindössze pár órával az ítélet végrehajtása előtt közlik, hogy meg fognak halni.

Az AI kifogásolja azt is, hogy a halálsoron élő raboknak tilos más elítéltekkel beszélniük. Embertelennek tartják azt is, hogy a heti két-három alkalommal tartott foglalkozásoktól eltekintve mozgásukat korlátozzák. Ezek a körülmények pedig oda vezetnek, hogy több halálraítélt mentálisan sérül a hosszú börtönélet alatt - állítja Amnesty International. A civil szervezet szerint pedig a nemzetközi emberjogi előírások tiltják az elmebetegek kivégzését.

Kate Allen, az AI brit igazgatója így felszólította az új japán kormányt, hogy azonnal függesszék fel a kivégzéseket, illetve a többi "gyalázatos büntetési módot". (Az augusztusi választásokon az ellenzéki Japán Demokrata Párt nyert. 1955 óta először fordul elő, hogy nem a konzervatív Liberális Demokrata Párt alakít kormányt.)

Japánban jelenleg 102 rab várja a halálos ítélet végrehajtását, közülük azonban többen idősek. 2006. január és 2009. január között Japánban - a civil szervezet szerint - 32 férfit végeztek ki, közülük 17 volt 60 évnél idősebb, 5 rab pedig a 70-es éveiben járt. Japánban a lakosság többsége támogatja a halálbüntetést.

KAPCSOLÓDÓ CIKK