Életfogytiglant kaptak a megalomán terroristák

Vágólapra másolva!
Három Angliában szervezkedő terroristát ítéltek életfogytiglanra, mert a brit bíróság szerint repülőgépek elleni merényleteket - és mintegy 1500 ember meggyilkolását - tervezték. Lebukásuk óta nem engednek nagyobb mennyiségű folyadékot a repülőkre.
Vágólapra másolva!

Életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki az angol igazságszolgáltatás három brit állampolgárságú férfira, akik repülőgépek felrobbantását tervezték. Aszad Szarvar, Abdullah Ahmed Ali és Tanvir Huszejn 36, 40, illetve 32 éves börtönbüntetést kaptak - tudósít a brit Guardian.

A bíróság szerint a három terrorista Londonból a tengerentúlra induló járatok felrobbantását tervezte. A terveikben legalább hét repülőgép megsemmisítése szerepelt, amely minimum 1500 emberéletet követelt volna. A merényleteket folyékony bombákkal akarták kivitelezni - 2006. augusztus 10-ei leleplezésük óta csak nagyon szigorú szabályok betartásával szabad folyadékot vinni a repülőgépek fedélzetére.

A bíró indoklása szerint a három férfi a brit igazságszolgáltatás elé kerülő "legnagyobb szabású és legkegyetlenebb összeesküvést" szőtte. "Olyan terrorcselekményre készültek, amely felülmúlja a 2001 szeptember 11-i terrortámadást" - indokolta a döntést. A csoport felszámolása a brit terrorelhárítás eddigi legnagyobb és legdrágább akciója volt a Guardian szerint. A nyomozásról és a perről bővebben itt olvashat.