Nem tartja magát hősnek az iraki cipődobáló

Vágólapra másolva!
Véleménycikket írt a Guardian című brit lapba az iraki újságíró, aki cipővel dobta meg George W. Busht. Azt írja, az irakiak szenvedéseit akarta kifejezni.
Vágólapra másolva!

"Nem vagyok hős, de van véleményem. Megalázó látni a megalázott országomat, a leéegett Bagdadot, a meggyilkolt embereket" - írja a Guardianben megjelent véleménycikkében Muntadar az-Zaidi, az az iraki újságíró, aki tavaly decemberben cipőkkel dobálta meg George W. Bush amerikai elnököt. Az-Zaidit az eset után börtönbe zárták, ahonnan alig három nappal ezelőtt szabadult ki.

"Tudják, hogy hány lerombolt otthonba léptem be cipőimmel? Tudják, hányszor kellett ártatlanul meggyilkolt irakiak kifolyt vére felett átlépnem ezekkel?" - kérdezi cikkében az-Zaidi azoktól, akik elítélik őt. Szerinte ezért a cipő szimbolikus válasz volt a pusztításra.

Az-Zadi úgy fogalmaz: ő maga ugyan szabad, de Irak továbbra is hadifogoly. Az elmúlt években több mint egymillió mártír halt meg amerikai golyóktól és mára több mint ötmillió árva és egymillió özvegy van az országban - írja az-Zadi, aki szerint a megszállás testvéreket és szomszédokat is egymás ellen fordított.

Újságíróként az-Zadi bejárta az országot, és mindenhol szenvedést látott. Amikor pedig eljött a pillanat, hogy kifejezze az elkeseredettségét az igazságtalanságok miatt, megragadta az alkalmat, és megdobta George W. Busht - írja. Hozzátette, nem a történelemkönyvekbe akart bekerülni, csak az országát akarta megvédeni. Azért pedig elnézést kért, ha ezzel megsértette volna az újságírói etikát.