Merényletek szervezésével vádolnak egy amerikai afgánt

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az USA-ban egy afgán születésű buszsofőr ellen. Najibullah Zazit a múlt héten vették őrizetbe, azzal vádolják, hogy társaival együtt robbantásokra készült.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek Najibullah Zazi ellen az USA-ban. Az afgán születésű férfit a múlt héten vették őrizetbe terrorista szervezkedés miatt. A bíróság most azzal vádolja, hogy pokolgépeket akart felrobbantani amerikai területen. A nyomozók szerint bombakészítésre vonatkozó útmutatókat találtak a lakásán.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Zazi "tudatosan és szándékosan szövetkezett másokkal, hogy egy vagy két tömegpusztító fegyvert használjanak, jelesen robbanószerkezeteket, amerikai felségterületen tartózkodó emberekkel és vagyontárgyakkal szemben". A nyomozók több szálon vizsgálódnak az ügyben.

Zazit apjával együtt vették őrizetbe a coloradói Denverben. Ügyükkel kapcsolatban egy harmadik férfit - egy queensi mecset imámját - is letartóztattak New Yorkban. A gyanú szerint Zazi Pakisztánban kapott kiképzést fegyverek és robbanószerkezetek használatára tavaly. A férfi azonban tagad, a Denver Postnak azt mondta, fiatal feleségéhez utazott ki Pakisztánba.