Beindult a koalíciós póker Németországban

Vágólapra másolva!
Bő egy hónap alatt kormányt alakítanának a német választásokon győztes pártok, de még csak az üzengetésnél tartanak a koalíciós tárgyalások. A megerősödött liberálisok egy sor témában rákényszerítenék az akaratukat a húzódozó CDU-ra, amely igyekszik erőt mutatni. A legkényesebb pontok az adócsökkentés, az egészségügyi reform és a munkaügyi szabályok könnyítése.
Vágólapra másolva!

November 9-ig, a berlini fal leomlásának 20. évfordulójáig mindenképpen meg szeretné alakítani új kormányát Angela Merkel kancellár, a vasárnapi választásokon győztes CDU vezetője. A koalíciós tárgyalások azonban még csak az erőfelmérésnél, illetve a kölcsönös üzengetésnél tartanak. Ahogy a Spiegel című lap fogalmazott, a CDU/CSU és a liberális FDP egyaránt "póker-módba váltott".

"A kancellárnak meg kell tanulnia, hogy bár az FDP valamivel kisebb koalíciós partner, mint az SDP, sokkal határozottabb lesz abban, hogy érvényesítse a saját pozícióit" - üzent Merkelnek a Leipziger Volkszeitung hasábjain Philipp Rösler alsó-szászországi gazdasági miniszter, az FDP elnökségének tagja, aki szerint a kampány után a liberálisok nem korlátozzák többé magukat, és előállnak a számukra fontos témákkal.

A CDU azonban igyekszik a nézetkülönbségeket kisebbnek, önmagát pedig erősnek és határozottnak mutatni. Wolfgang Schäuble belügyminiszter a Rheinische Postnak azt mondta, a tárgyalások során "sok kereszténydemokrata tartalmat" visznek majd a koalíciós szerződésbe és az új kormány programjába. "A kézjegyünk világosan látható lesz" - mondta Schäuble, aki szerint a lényegi kérdésekben egyetértés van az uniópártok és a liberálisok közt.

A két párt közt a legnagyobb viták az adórendszer és az egészségügy kérdésében várhatók. Az adócsökkentést Dirk Niebel, az FDP főtitkára máris tényként jelentette be: "Igazi könnyítés lesz. A családokkal kezdjük, aztán az alacsony keresetűek jönnek" - mondta Niebel a Hamburger Abendblattnak. A CDU helyettes vezetője, Jürgen Rüttgers viszont arra figyelmeztetett, hogy óvatosnak kellene lenni, szerinte előbb az adócsökkentés idejében és koncepciójában kellene megegyezni.

Merkel igyekezett elébe menni annak, hogy az FDP a bajor kereszténydemokraták testvérpártjával, a szintén radikális adócsökkentést követelő CSU-val (amelynek 45 képviselői helye van) szövetkezzen a CDU ellen. Azt mondta, a koalíciós tárgyalások nem háromoldalúak lesznek, mert a konzervatív pártszövetségnek egységesnek kell lennie. "Azt hiszem, nagyon fontos, hogy egységes CDU/CSU frakcióként lépjünk fel"- mondta a kancellár.

Dirk Niebel szerint az FDP "erős társadalmi felhatalmazást kapott" arra is, hogy megszüntesse az egészségügyi alapot. Ezt még 2007-ben, a nagykoalíciós kormány idején hozták létre. Az alap központilag szedi be, majd továbbítja az egyes egészségkasszákhoz az egészségbiztosítási járulékot. A liberálisok szemét leginkább az alapot felügyelő Szövetségi Biztosítási Hivatal szúrja, amely szerintük túlzottan bürokratikus, és túl sokba kerül.

Közben a gazdasági szereplők is bejelentették igényeiket az új koalíció felé. Dieter Hundt, a Munkaadók Szövetségének elnöke a Tagesspiegelnek azt mondta, a vállalkozások azt várják az új kormánytól, hogy csökkentse az alkalmazottak elbocsátás elleni védelmét. "A munkaerőpiacnak nagyobb rugalmasságra van szüksége" - mondta Hundt. Az FDP már a kampány alatt megígérte a könnyítéseket, Merkel és a CDU azonban ezt nem támogatja.

A két koalíciós párt eddig egy dologban ért teljesen egyet: ismét nekifutnának a német vasút egyszer már megkísérelt eladásának. "Akarjuk a privatizációt" - jelentette ki Hans-Peter Friedrich, a CDU frakcióvezető-helyettese. Az FDP azonban azt szeretné, ha ezt a szándékot a konzervatívok írásba is adnák, nehogy később meggondolják magukat. "Mindenesetre, a koalíciós szerződésben fogjuk dokumentálni" - mondta Patrick Doering, a liberálisok közlekedési szakértője.

A vasárnapi választásokon a CDU/CSU és az FDP együtt 332 képviselői helyet szerzett a 622 tagú alsóházban, a Bundestagban. Bár a kereszténydemokraták egy kicsivel rosszabbul szerepeltek, mint négy éve, a szabad demokraták történetük legjobb eredményét érték el: a szavazatok 14,6 százalékát kapták, ami 93 képviselői helyet biztosít nekik a Bundestagban. Az FDP 1998 előtt kormányzott már a CDU-val, de akkor jóval kisebb volt a súlya az erősebb konzervatív párt mellett.